Összefügg a horkolás a dohányzással?

A közelmúltban végzett kutatás szerint igen. A dohányzás számtalan káros hatásáról regényeket lehetne írni, azonban végeztek egy érdekes vizsgálatot, melyben a dohányosok és nem dohányosok alvását kísérték figyelemmel.

images

A horkolás az egyik legelterjedtebb alvászavar, mely előfordulhat minden korosztálynál, nőknél és férfiaknál is egyaránt. Gyermekkorban még a megduzzadt mandulák okozhatják, később a légutak szűksége, uvula megnyúlása, vagy megereszkedett kötőszövetek okozzák. A kutatás szerint a dohányosoknál sokkal gyakoribbak az alvás zavarok, így a horkolás is. Az erős cigaretta füst sérti a garatot és a nyálkahártyákat, melyek időnként begyulladnak és légszomj mellett, kellemetlen éjszakai zaj is kíséri a procedúrát. Akadályozza a levegőnek a normális cseréjét, így felléphet oxigén nélküli állapot, légzéskimaradás is.

A fizikai okok mellett, mentális és lelki okai is lehetnek az alvászavaroknak, melyek szintén nagyobb számban fordulnak elő a dohányzó embereknél. A stressz okozta nyugtalan éjszakák gyakoribbak a füsttel élőknél, ugyanis a dohányzás fokozza a szorongást is. Ez nem csak az nyugodt nappalokat és jó közérzetet lehetetleníti el, de a nyugtalan éjszakákat is. Akiknél horkolást és más alvászavarokat diagnosztizáltak, azok beszámoltak arról, hogy nagy nyomás alatt élnek, feszített tempóban és számtalan stresszfaktor található a környezetükben. Éjjelente képtelenek könnyedén elaludni, mert agyuk nem tud kikapcsolni a kínzó gondolat sorok miatt. A dohányzó embereknek nem csak a leszokást javasolták, hanem stresszoldó technikákat, illetve életmód váltást is, hogy a szorongás eltűnhessen életükből. A nem dohányzó embereknél szintén fontos a feszültség oldása, de jó hír, hogy ők strapabíróbbak és jobban veszik az akadályokat, mint társaik. A horkolás mély érzés világú, zárkózott, gyakran aggodalmaskodó személyiségre utal, derült ki a kutatásból.


Hozzászólások

Unalmas vagy izgalmas nyarad lesz?

Unalmas vagy izgalmas nyarad lesz?

Amit először meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyen évszakban lesz részed.

Ló-teszt

Ló-teszt

Válassz egy lovat az alábbiak közül a neked szóló elemzésért!

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Májusi bölcsesség

Májusi bölcsesség

Válassz egy lapot a neked szóló útmutatásért!

Májusi életfeladat

Májusi életfeladat

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Ha szeretnéd megismerni a személyiséged rejtett titkait, akkor válaszd ki az alábbiak közül azt a képet, amely felkelti a figyelmedet!

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

http://ujhazak.com