Plútó és Nap feszült kapcsolódása - hatalomvágyból fakadó konfliktusok várhatóak (04.18-04.20)

Plútó-Nap feszült kapcsolódással indul a hét, mely hatalomvágyat, korlátok áttörésére való igényt és kihívásokat is szíthat életünk különböző területein. 



Nehézkes, kihívásokat szító energiákkal indul a 16. hetünk. Hétfőn a Nap és a Plútó között, egy meglehetősen feszült kapcsolódás alakul ki, melynek hatását a hét közepéig érezhetjük. Fókuszba kerülnek azok a kapcsolatok, ahol a dominancia, az uralkodás és a hatalomvágy a jellemző. Így tehát leginkább a főnök-beosztott, szülő-gyermek, tanár-diák, valamint azon párkapcsolatok, barátságok kerülnek terítékre, ahol egy domináns fél rendszerint igyekszik korlátozni és irányítani a társát. Mivel a mások irányítására való vágy növekszik, így természetesen a konfliktusok száma is, hiszen ilyenkor jóval erőteljesebben léphetünk fel azon személyek ellen, akik eddig korlátoztak bennünket. Ilyenkor megnőhet a tüntetések, lázadások száma is. 

Késztetést érezhetünk rá, hogy intenzívebben érvényesítsük akaratunkat mások felett, ellentmondást nem tűrően. Ezzel egy időben lázadunk, ha valaki más próbálja épp ugyanezt megtenni velünk. Érdemes fokozottan ügyelni rá, hogy megőrizzük hideg vérünket, türelmünket, hogy csökkentsük a konfliktusok számát, melyek könnyen válhatnak indulatossá és intenzívvé ebben a pár napban. A Nap-Plútó feszült kapcsolódása azonban nem csak nehézségeket hoz, hiszen tudatosan kihasználva ezt az energiát, könnyebben szembenézhetünk a kihívásokkal. Bátrabbak és magabiztosabbak lehetünk, így érdemes olyan dolgokat kipróbálni, amikhez eddig nem volt bátorságunk. Helyesen felhasználva ezt az erőt, nagy lépéseket tehetünk meg a siker felé vezető úton. 






Hozzászólások

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Májusi bölcsesség

Májusi bölcsesség

Válassz egy lapot a neked szóló útmutatásért!

Májusi életfeladat

Májusi életfeladat

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Ha szeretnéd megismerni a személyiséged rejtett titkait, akkor válaszd ki az alábbiak közül azt a képet, amely felkelti a figyelmedet!

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Válassz egy képet, majd olvasd el a neked szóló elemzést.

Erdei út mesél a személyiségedről

Erdei út mesél a személyiségedről

Válaszd ki a neked legjobban tetsző képet, majd olvasd el a döntésedhez tartozó elemzést.

http://ujhazak.com