Találd meg a szerelmet a feng shui segítségével

A környezet, ahol élünk hatással van ránk. Legyen rend, vagy káosz, ahhoz kis idő után a saját energiáink is alkalmazkodni fognak és aszerint kezdünk mi is élni és viselkedni. Ezért fontos tudnunk, hogy környezetünk milyensége a belsőnket tükrözi. Ha szerelmet szeretnénk, megteremthetjük először lakásunkban, hogy aztán életünkbe hívjuk őt.

14091_szerelem_emlekeztet

Párosan szép az élet

Ha bármilyen élőlényt ábrázoló dísztárgyad, vagy plüssöd van, azt mindig csak párba rakd ki. Egyik le legyen a másik előtt, vagy túl közel, csak helyezd őket egymás mellé kényelmesen, így egy harmonikus, kiegyensúlyozott párkapcsolatot vonzol be magadnak. Tedd olyan helyre, ami mindennap szem előtt van.

Romantika

Csempéssz némi romantikus hangulatot a háló szobába. Lehetnek a legegyszerűbb mécsestől kezdve, a legdíszesebb gyertyákig. A te ízlésedhez igazítva készíts olyan hangulatot, amit szívesen elfogadnál, vagy megosztanál a leendő párodnál is. A gyertyák mellett kapjanak helyet a szobanövények is. Alaposan gondozd őket és válassz olyanokat, amiknek szép viráguk van. Ne feledkezz meg a legősibb szimbólumról, a szívecskékről sem. Szintén az ízlésed szerint dekoráld vele a környezeted és hordj magadnál is mindig a táskádban, hogy mindenhová elkísérhessen.

Színek

Ha szerelmet szeretnél és boldogságot, akkor ints búcsút az egyhangú, lehangoló színeknek. Válassz élénkebb és vidámabb színeket, mint a piros, rózsaszín és más meleg árnyalatokat.


Hozzászólások

Unalmas vagy izgalmas nyarad lesz?

Unalmas vagy izgalmas nyarad lesz?

Amit először meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyen évszakban lesz részed.

Ló-teszt

Ló-teszt

Válassz egy lovat az alábbiak közül a neked szóló elemzésért!

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Májusi bölcsesség

Májusi bölcsesség

Válassz egy lapot a neked szóló útmutatásért!

Májusi életfeladat

Májusi életfeladat

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Ha szeretnéd megismerni a személyiséged rejtett titkait, akkor válaszd ki az alábbiak közül azt a képet, amely felkelti a figyelmedet!

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

http://ujhazak.com