Vásárlási tanácsok napernyőkhöz


Mint minden nagy értékű termékhez, úgy a napernyők vásárlásához is célszerű elolvasni az alapvető vásárlási tanácsokat. Első pillanatra azt gondolnánk, hogy egy napernyő legfeljebb a színében és a mintájában különbözik a társaitól, ám az igazság ennél összetettebb. Nehezíti a döntést, hogy nincs kijelenthetően jó és rossz napernyő típus, sokkal inkább az igények határozzák meg, mely megoldások mellett érdemes döntenünk.


Első lépésben azt kell eldöntenünk, szeretnénk-e változtatni a napernyő helyét vagy pedig egy helyen felállítva szolgálja a kényelmünket egész nyáron. Amennyiben nincs szükség az átmozgatásra, a fix rögzítés a célszerű. Ennek köszönhetően stabil rögzítés érhető el és a talapzat számára sem kell helyet biztosítanunk. A fix rögzítés egy úgynevezett betonozható csőhüvely segítségével történik, amely a beton kiöntését követően 5 nap múlva válik használhatóvá, illetve terhelhetővé.


A másik fontos szempont a napernyők kiválasztása során a terület szélvédettségének foka. Egy városi, házakkal körülölelt kert nyilván nagyobb mértékben védett az erős széltől, mint egy kültéri, akár tóparti udvar. A szélállóság azon napernyők esetében nagyobb, melyek több, hosszabb vászon feszítő karral rendelkeznek a napernyő felületi mérethez viszonyítva. Szívesen elmondjuk még, hogy a nyolcszögletű napernyők szélállósága a kialakításból adódóan némileg nagyobb a négyszögletű kivitelben készített társaiknál.


A szín kiválasztása teljesen szubjektív. Válasszunk olyan vásznat, amit kellemesnek tartunk és ami illik a környezetünkbe!


És ha vége a nyárnak, gondoskodjunk a napernyőnk védelméről. Amennyiben nincs lehetőségünk zárt helyen tárolni a téli hónapokban, szerezzünk be erre a célra kialakított védőzsákokat, melyekkel megóvhatjuk a vásznat a téli hónapokban is!


Forrás: www.napernyo.com


Hozzászólások

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Májusi bölcsesség

Májusi bölcsesség

Válassz egy lapot a neked szóló útmutatásért!

Májusi életfeladat

Májusi életfeladat

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Ha szeretnéd megismerni a személyiséged rejtett titkait, akkor válaszd ki az alábbiak közül azt a képet, amely felkelti a figyelmedet!

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Válassz egy képet, majd olvasd el a neked szóló elemzést.

Erdei út mesél a személyiségedről

Erdei út mesél a személyiségedről

Válaszd ki a neked legjobban tetsző képet, majd olvasd el a döntésedhez tartozó elemzést.

http://ujhazak.com