A napfény és az általa megalakuló árnyékok állnak a mexikói luxusvilla középpontjában

Az Arkham Projects Wóolis projektjét a rajta dolgozó munkások, pontosabban fogalmazva kézművesek nevezték el, akik életet adtak az egyedülálló épített térnek. Jelentése a maja nyelvben: golyó, kerek, kör; utalva a központi hengerre, mely a projekt szívét képezi. 

A luxusotthon Mérida városától nem messze található, Mexikóban. A Wóolis projektje egy olyan hely, amely meghív bennünket, hogy emlékezzünk eredetünkre, mint egy modern obszervatórium, amely arra késztet bennünket, hogy felfedezzük az idő múlását. Az árnyvonalak, amelyeket a nap és a henger felső perforált falai együtt a nap különböző időpontjaiban festenek a falakra, átvitt értelemben a nyomok, amelyek év közben megváltoztatják a helyüket a nap különböző hajlásai miatt.

A telek tájolását kihasználva a központi hengeres terület feladata, hogy lehetővé tegye a fény bejutását a központi térbe, ahol a medence található, azonban a nagy dőlésszögéből adódóan elegendő árnyékot biztosítson a térnek napfelkelte és naplemente alatt, hogy kiváltsa a tető szükségességét a teraszon, így a nap nagy részében kellemes árnyékban lehet ott tartózkodni. Stratégiai elhelyezkedése, közvetlenül a belső közösségi terület mellett, kapcsolatot teremt a két tér közötti azáltal, hogy kinyitják az összes tolóajtót, amelyek elválasztják a belső teret a külsőtől. Olvass tovább. Kattints ide!


Hozzászólások

„Látszó szerkezetű” felhőkarcoló Miami belvárosában

„Látszó szerkezetű” felhőkarcoló Miami belvárosában

A Skidmore, Owings & Merrill LLP (SOM) egy amerikai építészeti, várostervező és mérnöki cég. 1936-ban Louis Skidmore és Nathaniel Owings alapította Chicagóban. 1939-ben csatlakozott hozzájuk John Merrill mérnök.

Döngölt földből és fából lett nyilvános WC Japánban

Döngölt földből és fából lett nyilvános WC Japánban

A Tono Mirai Architects TOILETOWA projektje az újrahasznosított, regeneratív építészet példája Miyoshi Cityben, Saitama prefektúrában, Japánban. A WC-projekt mögött meghúzódó alapkoncepció az életkör.

A Snøhetta vegyes felhasználású épülete Oslóban nettó nulla energiafelhasználással működik

A Snøhetta vegyes felhasználású épülete Oslóban nettó nulla energiafelhasználással működik

A Snøhetta bemutatta a Vertikal Nydalent, egy úttörő, vegyes felhasználású épületet a norvégiai Oslóban. A projekt egy egyszerűsített, önellátó klímarendszer és természetes szellőzés beépítésével feszegeti a fenntartható tervezés határait. A projekt a megújult Nydalen városrész új városi tereként sz

A BIG tükrös installációt készített az Audi számára a Milánói Design Héten

A BIG tükrös installációt készített az Audi számára a Milánói Design Héten

A Bjarke Ingels Group (BIG) egy installációt tervezett az Audi autómárka számára, amelyet a Milánói Design Héten szereltek fel. A „Reflaction” címet viselő installáció, amely a „reflexió” és „akció” szavakkal játszik, azt kívánja érzékeltetni, hogy „a világban tett cselekedeteink létünk lényegét tük

A KWK PLATO művészeti galériává alakítja a vágóhíd romjait a Cseh Köztársaságban

A KWK PLATO művészeti galériává alakítja a vágóhíd romjait a Cseh Köztársaságban

A KWK promes nyerte a csehországi Ostrava központjában található régi vágóhidat a PLATO kortárs művészeti galériává alakító versenyt. Ahelyett, hogy a rozoga épület falaiban lévő véletlenszerű lyukakat téglával tömték volna ki, mintha azok soha nem is léteztek volna, a lengyel építészeti stúdió úgy

Régi kápolnából lett családi ház

Régi kápolnából lett családi ház

A Tuckey Design Stúdiót kérték fel, hogy egy átalakított kápolnában alakítsák ki ú,j állandó családi otthonukat. A régi kápolna a kiemelkedő természeti szépségű dél-devoni területen található.

Új DIOR üzlet Genfben, Christian de portzamparc egyedi építészetével

Új DIOR üzlet Genfben, Christian de portzamparc egyedi építészetével

A Maison Dior Genfben mutatta be legújabb svájci, egy mérföldkőnek számító butikját, amelyet Christian de Portzamparc, az első Pritzker-díjat kapott francia építész tervezett.

A „True Cost” kiállítás bemutatja az építőipar környezeti költségeit

A „True Cost” kiállítás bemutatja az építőipar környezeti költségeit

A Swatchbox, az építészek és tervezők globális platformja bejelentette, hogy 2024-es kiállítása a Milánói Design Hét középpontjában az építési hulladék környezetre gyakorolt jelentős hatását fogja erőteljesen bemutatni.

Amazóniai városok: betekintés a bolygó legnagyobb trópusi esőerdejének közelében való életbe

Amazóniai városok: betekintés a bolygó legnagyobb trópusi esőerdejének közelében való életbe

Az Amazonas, a világ legnagyobb trópusi esőerdeje, nyolc latin-amerikai országban 6,74 millió négyzetkilométeren terül el. Ez a hatalmas terület a nemzeti és nemzetközi média állandó érdeklődésének forrása, földrajzi adataival gyakran a címlapokon szerepelnek.

Kulturális és közösségi komplexum egy egykori szénbányából

Kulturális és közösségi komplexum egy egykori szénbányából

Az Új-Tajpej városában, a Sanxia kerületben, a Baiji Section hegyekben és erdőkben található Mineless egy gyönyörű, de elhagyatott terület, amely egykor a Chungyi szénbánya logisztikai létesítménye volt. A csodálatos adaptációs projektért a DIVOOE ZEIN Architects felelős.

http://ujhazak.com