Az ‘elhagyatottság nyomai’ vezérelték a barcelonai otthon felújítási projektjét

Egy nemrégiben felújított spanyolországi otthon számos ‘sebhelyet’ visel, miután éveken át feledésbe merült és súlyosan vízkárosodott. Az Arenys de Mar tengerparti városka egyik keskeny utcájában található háromszintes ház az évek során jelentős kihívásokkal nézett szembe. A legutóbbi városi aktualizálás során az önkormányzat nem vonta be az épületet a projektbe, így az a korábbi városrendezési terv szellemeként magaslott a városban. Ezt követően a tulajdonos bérlőjének el kellett hagynia az ingatlant, hogy egy idősek otthonába költözzön, így több mint egy évig teljesen üresen állt. Mindennek tetejébe a tetőn keletkezett szivárgások lehetővé tették, hogy a víz ez idő alatt átszűrődjön a három emeleten, míg végül szinte teljesen tönkretette az első emelet faszerkezetét.

Amikor a barcelonai székhelyű Twobo Studio építészei elvállalták a romlott állapotban lévő otthon felújítását, tulajdonképpen hagyták, hogy ezek a károk irányítsák a tervezési folyamatot: “A víz kikövezte számunkra az utat” – magyarázta a felelős építész csapat. Ebben az értelemben tehát, a megszokottól eltérve, az idő és elhagyatottság okozta károk kijavítása és elrejtése helyett azok meghatározó részévé váltak a projektnek.

A magas, keskeny lakás három oldalról osztozik a falakon a környező épületekkel, az elülső homlokzat pedig egy kevesebb mint 3 méter széles, járda nélküli utcára nyílik. Egy tetőablak hozzáadása a harmadik emeleten és az egyes lépcsőházak kibővítése több napfényt engedett be, segítve, hogy a nagyjából 15 négyzetméteres emeletek nagyobbnak tűnjenek, mint amekkorák valójában. A korábban sötét és szűkös földszint is napfényhez jutott: a Twobo építészei egy nagyobb lyukat ütöttek ki a homlokzaton, az egész bejáratot túlméretezett ablakokkal töltötték ki, és olyan küszöböt hoztak létre, amely “az utcát a ház részévé változtatja”. Olvass tovább. Kattints ide!

 

 


Hozzászólások

A 4D nyomtatás lesz a következő nagy dolog az építészetben?

A 4D nyomtatás lesz a következő nagy dolog az építészetben?

Miközben még mindig próbáljuk kiaknázni a 3D nyomtatás és az additív gyártás lehetőségeivel és korlátaival, egy új kifejezés került be a szótárunkba.

„Látszó szerkezetű” felhőkarcoló Miami belvárosában

„Látszó szerkezetű” felhőkarcoló Miami belvárosában

A Skidmore, Owings & Merrill LLP (SOM) egy amerikai építészeti, várostervező és mérnöki cég. 1936-ban Louis Skidmore és Nathaniel Owings alapította Chicagóban. 1939-ben csatlakozott hozzájuk John Merrill mérnök.

Döngölt földből és fából lett nyilvános WC Japánban

Döngölt földből és fából lett nyilvános WC Japánban

A Tono Mirai Architects TOILETOWA projektje az újrahasznosított, regeneratív építészet példája Miyoshi Cityben, Saitama prefektúrában, Japánban. A WC-projekt mögött meghúzódó alapkoncepció az életkör.

A Snøhetta vegyes felhasználású épülete Oslóban nettó nulla energiafelhasználással működik

A Snøhetta vegyes felhasználású épülete Oslóban nettó nulla energiafelhasználással működik

A Snøhetta bemutatta a Vertikal Nydalent, egy úttörő, vegyes felhasználású épületet a norvégiai Oslóban. A projekt egy egyszerűsített, önellátó klímarendszer és természetes szellőzés beépítésével feszegeti a fenntartható tervezés határait. A projekt a megújult Nydalen városrész új városi tereként sz

A BIG tükrös installációt készített az Audi számára a Milánói Design Héten

A BIG tükrös installációt készített az Audi számára a Milánói Design Héten

A Bjarke Ingels Group (BIG) egy installációt tervezett az Audi autómárka számára, amelyet a Milánói Design Héten szereltek fel. A „Reflaction” címet viselő installáció, amely a „reflexió” és „akció” szavakkal játszik, azt kívánja érzékeltetni, hogy „a világban tett cselekedeteink létünk lényegét tük

A KWK PLATO művészeti galériává alakítja a vágóhíd romjait a Cseh Köztársaságban

A KWK PLATO művészeti galériává alakítja a vágóhíd romjait a Cseh Köztársaságban

A KWK promes nyerte a csehországi Ostrava központjában található régi vágóhidat a PLATO kortárs művészeti galériává alakító versenyt. Ahelyett, hogy a rozoga épület falaiban lévő véletlenszerű lyukakat téglával tömték volna ki, mintha azok soha nem is léteztek volna, a lengyel építészeti stúdió úgy

Régi kápolnából lett családi ház

Régi kápolnából lett családi ház

A Tuckey Design Stúdiót kérték fel, hogy egy átalakított kápolnában alakítsák ki ú,j állandó családi otthonukat. A régi kápolna a kiemelkedő természeti szépségű dél-devoni területen található.

Új DIOR üzlet Genfben, Christian de portzamparc egyedi építészetével

Új DIOR üzlet Genfben, Christian de portzamparc egyedi építészetével

A Maison Dior Genfben mutatta be legújabb svájci, egy mérföldkőnek számító butikját, amelyet Christian de Portzamparc, az első Pritzker-díjat kapott francia építész tervezett.

A „True Cost” kiállítás bemutatja az építőipar környezeti költségeit

A „True Cost” kiállítás bemutatja az építőipar környezeti költségeit

A Swatchbox, az építészek és tervezők globális platformja bejelentette, hogy 2024-es kiállítása a Milánói Design Hét középpontjában az építési hulladék környezetre gyakorolt jelentős hatását fogja erőteljesen bemutatni.

Amazóniai városok: betekintés a bolygó legnagyobb trópusi esőerdejének közelében való életbe

Amazóniai városok: betekintés a bolygó legnagyobb trópusi esőerdejének közelében való életbe

Az Amazonas, a világ legnagyobb trópusi esőerdeje, nyolc latin-amerikai országban 6,74 millió négyzetkilométeren terül el. Ez a hatalmas terület a nemzeti és nemzetközi média állandó érdeklődésének forrása, földrajzi adataival gyakran a címlapokon szerepelnek.

http://ujhazak.com