Az LG intelligens beltéri üvegháza egész évben termelhet

Az elmúlt évek kétségtelenül rávilágítottak olyan dolgokra, amikbe hétköznapi emberként sokszor bele sem gondolunk. Többek között arra is, hogy mennyire kényes a világ élelmiszer-ellátási lánca. Az LG globális márka szerint az élelmiszertermelés minden háztartásban lehetséges, mely koncepcióból kiindulva megalkottak egy innovatív beltéri kertészeti készüléket, TIIUN néven, melyet az idei Consumer Electronics Show (CES 2022) alkalmával mutattak be.

A szabadon álló üvegház, mely mindössze egy kisebb hűtőszekrény méretű, találóan a “Tiiun” nevet kapta, amely koreai “csírázni” szóból ered. Úgy tervezték, hogy megspórolja az éghajlattal, öntözéssel, talajjal és kártevőkkel kapcsolatos találgatásokat a felhasználó számára. A beltéri üvegház tehát gyakorlatilag minden munkát elvégez a felhasználó helyett. Minden egység két termesztő polccal van felszerelve, amelyek egyenként akár hat darab, egybecsomagolt vetőmag tálcát is képesek befogadni. A magcsomagok mindegyike 10 lyukkal rendelkezik a növények csírázásához, így egyidőben sokféle növény is termeszthető. 

Az innovatív termék tökéletesítéséhez az LG több korábbi termékének mechanizmusát igénybe vette; “Ez a modern intelligens kertészeti rendszer az LG több háztartási készülékkategóriában szerzett technológiai szakértelmét használja fel a megbízható eredmények és a növények könnyed, nagyrészt automatizált termesztési folyamatának biztosítása érdekében, felhasználva a fejlett hűtőszekrények, víztisztítók és szellőztető rendszerek fejlesztése során kiforrott több évtizedes szakértelem különböző technológiáit” – magyarázza a vállalat. Olvass tovább. Kattints ide!


Hozzászólások

A 4D nyomtatás lesz a következő nagy dolog az építészetben?

A 4D nyomtatás lesz a következő nagy dolog az építészetben?

Miközben még mindig próbáljuk kiaknázni a 3D nyomtatás és az additív gyártás lehetőségeivel és korlátaival, egy új kifejezés került be a szótárunkba.

„Látszó szerkezetű” felhőkarcoló Miami belvárosában

„Látszó szerkezetű” felhőkarcoló Miami belvárosában

A Skidmore, Owings & Merrill LLP (SOM) egy amerikai építészeti, várostervező és mérnöki cég. 1936-ban Louis Skidmore és Nathaniel Owings alapította Chicagóban. 1939-ben csatlakozott hozzájuk John Merrill mérnök.

Döngölt földből és fából lett nyilvános WC Japánban

Döngölt földből és fából lett nyilvános WC Japánban

A Tono Mirai Architects TOILETOWA projektje az újrahasznosított, regeneratív építészet példája Miyoshi Cityben, Saitama prefektúrában, Japánban. A WC-projekt mögött meghúzódó alapkoncepció az életkör.

A Snøhetta vegyes felhasználású épülete Oslóban nettó nulla energiafelhasználással működik

A Snøhetta vegyes felhasználású épülete Oslóban nettó nulla energiafelhasználással működik

A Snøhetta bemutatta a Vertikal Nydalent, egy úttörő, vegyes felhasználású épületet a norvégiai Oslóban. A projekt egy egyszerűsített, önellátó klímarendszer és természetes szellőzés beépítésével feszegeti a fenntartható tervezés határait. A projekt a megújult Nydalen városrész új városi tereként sz

A BIG tükrös installációt készített az Audi számára a Milánói Design Héten

A BIG tükrös installációt készített az Audi számára a Milánói Design Héten

A Bjarke Ingels Group (BIG) egy installációt tervezett az Audi autómárka számára, amelyet a Milánói Design Héten szereltek fel. A „Reflaction” címet viselő installáció, amely a „reflexió” és „akció” szavakkal játszik, azt kívánja érzékeltetni, hogy „a világban tett cselekedeteink létünk lényegét tük

A KWK PLATO művészeti galériává alakítja a vágóhíd romjait a Cseh Köztársaságban

A KWK PLATO művészeti galériává alakítja a vágóhíd romjait a Cseh Köztársaságban

A KWK promes nyerte a csehországi Ostrava központjában található régi vágóhidat a PLATO kortárs művészeti galériává alakító versenyt. Ahelyett, hogy a rozoga épület falaiban lévő véletlenszerű lyukakat téglával tömték volna ki, mintha azok soha nem is léteztek volna, a lengyel építészeti stúdió úgy

Régi kápolnából lett családi ház

Régi kápolnából lett családi ház

A Tuckey Design Stúdiót kérték fel, hogy egy átalakított kápolnában alakítsák ki ú,j állandó családi otthonukat. A régi kápolna a kiemelkedő természeti szépségű dél-devoni területen található.

Új DIOR üzlet Genfben, Christian de portzamparc egyedi építészetével

Új DIOR üzlet Genfben, Christian de portzamparc egyedi építészetével

A Maison Dior Genfben mutatta be legújabb svájci, egy mérföldkőnek számító butikját, amelyet Christian de Portzamparc, az első Pritzker-díjat kapott francia építész tervezett.

A „True Cost” kiállítás bemutatja az építőipar környezeti költségeit

A „True Cost” kiállítás bemutatja az építőipar környezeti költségeit

A Swatchbox, az építészek és tervezők globális platformja bejelentette, hogy 2024-es kiállítása a Milánói Design Hét középpontjában az építési hulladék környezetre gyakorolt jelentős hatását fogja erőteljesen bemutatni.

Amazóniai városok: betekintés a bolygó legnagyobb trópusi esőerdejének közelében való életbe

Amazóniai városok: betekintés a bolygó legnagyobb trópusi esőerdejének közelében való életbe

Az Amazonas, a világ legnagyobb trópusi esőerdeje, nyolc latin-amerikai országban 6,74 millió négyzetkilométeren terül el. Ez a hatalmas terület a nemzeti és nemzetközi média állandó érdeklődésének forrása, földrajzi adataival gyakran a címlapokon szerepelnek.

http://ujhazak.com