Egy 200 éves mallorcai ház drámai felújítása kender, fa, mész és agyag felhasználásával

A madridi székhelyű Ideo arquitectura építészeti cég által felújított mallorcai Natural House 200 évvel ezelőtt épült, melyben hatalmas problémát jelentett a felszálló nedvesség. A lehetőségek kiértékelése után az Ideo arquitectura és az ügyfelek úgy döntöttek azonban, hogy megőrzik a szerkezet minden lehetséges részét, és beintegrálják azt a projektbe.

Az építészek stratégiai koncepciójában nagy szerepet kapott a természetes anyagok, többek között a kender széleskörű alkalmazása. Elmondásuk szerint a Baleár- szigeteken úttörők a kender alkalmazásában, és remélik, hogy a projekttel példát mutathatnak más helyi építészeknek. Az anyag a kender gyártásával foglalkozó cégek hiánya miatt nem elterjedt Spanyolországban, mivel 1961-ben az ENSZ betiltotta annak termesztését. Ezt a tilalmat mostanra feloldották. A kender az építészetben kiemelkedően alkalmas olyan magas környezeti páratartalmú területeken, mint Mallorca, mivel az anyag által okozott higrotermikus szabályozás növeli a komfortérzetet és energiát takarít meg. A kender további érdekessége, hogy összegyűjti a nedvességet a talajból, és továbbítja azt a belső környezetbe, tehát nem ragad meg a falakon. A kender előállításához felhasznált nyers energia emellett nagyon alacsony, és könnyen termeszthető. Egészséges, fenntartható, és rendkívül tartós, így az kétségtelenül a jövő egyik potenciális anyaga.

A kendert széleskörűen alkalmazták a projekt során, beleértve a tetőszerkezeten, annak nagyon nagy hőkapacitása miatt; háromszor nagyobb, mint a hagyományos kezelések. Emellett a helyiségeket elválasztó falakba is beépítették, rendkívüli akusztikai kapacitásuk miatt. A lépcsők korlátjának kötelei szintén kenderből készültek. Ez volt az egyetlen anyag, amelyet Mallorcán kívülről szereztek be. Olvass tovább. Kattints ide!


Hozzászólások

Döngölt földből és fából lett nyilvános WC Japánban

Döngölt földből és fából lett nyilvános WC Japánban

A Tono Mirai Architects TOILETOWA projektje az újrahasznosított, regeneratív építészet példája Miyoshi Cityben, Saitama prefektúrában, Japánban. A WC-projekt mögött meghúzódó alapkoncepció az életkör.

A Snøhetta vegyes felhasználású épülete Oslóban nettó nulla energiafelhasználással működik

A Snøhetta vegyes felhasználású épülete Oslóban nettó nulla energiafelhasználással működik

A Snøhetta bemutatta a Vertikal Nydalent, egy úttörő, vegyes felhasználású épületet a norvégiai Oslóban. A projekt egy egyszerűsített, önellátó klímarendszer és természetes szellőzés beépítésével feszegeti a fenntartható tervezés határait. A projekt a megújult Nydalen városrész új városi tereként sz

A BIG tükrös installációt készített az Audi számára a Milánói Design Héten

A BIG tükrös installációt készített az Audi számára a Milánói Design Héten

A Bjarke Ingels Group (BIG) egy installációt tervezett az Audi autómárka számára, amelyet a Milánói Design Héten szereltek fel. A „Reflaction” címet viselő installáció, amely a „reflexió” és „akció” szavakkal játszik, azt kívánja érzékeltetni, hogy „a világban tett cselekedeteink létünk lényegét tük

A KWK PLATO művészeti galériává alakítja a vágóhíd romjait a Cseh Köztársaságban

A KWK PLATO művészeti galériává alakítja a vágóhíd romjait a Cseh Köztársaságban

A KWK promes nyerte a csehországi Ostrava központjában található régi vágóhidat a PLATO kortárs művészeti galériává alakító versenyt. Ahelyett, hogy a rozoga épület falaiban lévő véletlenszerű lyukakat téglával tömték volna ki, mintha azok soha nem is léteztek volna, a lengyel építészeti stúdió úgy

Régi kápolnából lett családi ház

Régi kápolnából lett családi ház

A Tuckey Design Stúdiót kérték fel, hogy egy átalakított kápolnában alakítsák ki ú,j állandó családi otthonukat. A régi kápolna a kiemelkedő természeti szépségű dél-devoni területen található.

Új DIOR üzlet Genfben, Christian de portzamparc egyedi építészetével

Új DIOR üzlet Genfben, Christian de portzamparc egyedi építészetével

A Maison Dior Genfben mutatta be legújabb svájci, egy mérföldkőnek számító butikját, amelyet Christian de Portzamparc, az első Pritzker-díjat kapott francia építész tervezett.

A „True Cost” kiállítás bemutatja az építőipar környezeti költségeit

A „True Cost” kiállítás bemutatja az építőipar környezeti költségeit

A Swatchbox, az építészek és tervezők globális platformja bejelentette, hogy 2024-es kiállítása a Milánói Design Hét középpontjában az építési hulladék környezetre gyakorolt jelentős hatását fogja erőteljesen bemutatni.

Amazóniai városok: betekintés a bolygó legnagyobb trópusi esőerdejének közelében való életbe

Amazóniai városok: betekintés a bolygó legnagyobb trópusi esőerdejének közelében való életbe

Az Amazonas, a világ legnagyobb trópusi esőerdeje, nyolc latin-amerikai országban 6,74 millió négyzetkilométeren terül el. Ez a hatalmas terület a nemzeti és nemzetközi média állandó érdeklődésének forrása, földrajzi adataival gyakran a címlapokon szerepelnek.

Kulturális és közösségi komplexum egy egykori szénbányából

Kulturális és közösségi komplexum egy egykori szénbányából

Az Új-Tajpej városában, a Sanxia kerületben, a Baiji Section hegyekben és erdőkben található Mineless egy gyönyörű, de elhagyatott terület, amely egykor a Chungyi szénbánya logisztikai létesítménye volt. A csodálatos adaptációs projektért a DIVOOE ZEIN Architects felelős.

Újabb luxus szállodakomplexum épült a Vörös-tengeren

Újabb luxus szállodakomplexum épült a Vörös-tengeren

Az Ummahat Al Shaykh Island projekt 90 szárazföldi és víz feletti villából, valamint 9 ‘Front of House’ kiszolgáló épületből áll, amelyek recepcióként, éttermekként, sportklubként, edzőteremként és gyógyfürdőként szolgálnak.

http://ujhazak.com