Egy 4,5 méter magas, egymillió dolláros üvegszobor díszíti a new york-i éttermet

A YOD Group tervezte a kétszintes „Buddha-bar” éttermet a new york-i Manhattanben, melyet a témához illően egy 4,5 méter magas, üvegből faragott buddha szobor díszít. A reinkarnáció témájára, mint belsőépítészeti koncepcióra törekedve a tervezés számos részletet tartalmaz, beleértve az idős fát, a szárított növényeket, valamint a szürke, barna és kék árnyalatú színpalettát.

A YOD Group munkálatainak eredményeként a projekt forradalmasítja a márka egyedi identitását, ugyanakkor kiemeli a „Buddha bar” gazdag történelmét, amely először 1996-ban nyílt meg Párizsban. A grandiózus művészeti darab közvetlenül az étterem bejárata mellett helyezkedik el, a tágas étkezőcsarnokban. A magas üvegszobor, mely csaknem 1000 lapos elemből áll kissé futurisztikus hangulatot kölcsönöz ennek a belső térnek. Az üveg oldalvágása szándékosan matt textúrájú, amely megakadályozza a fény áthatolását, ami olyan érzést kelt, mintha valami folyamatosan zajlana a szobor belsejében.

A lenyűgöző szobor értéke egymillió dollár. A fő étkezőrészt emellett nagyméretű, fém függesztett lámpák dekorálják, keleti hangulatot adva az étteremnek. Az orientális részletekkel kontrasztban a szerelvények a jővő drónjaira hasonlítanak, amelyek némán lógnak a levegőben. A belső tér színpalettája a szürke, a barna és a kék különféle árnyalatait kombinálja, ötvözve a modern dizájnt az épület eredeti hangulatával. Olvass tovább. Kattints ide!

Hozzászólások

A Snøhetta vegyes felhasználású épülete Oslóban nettó nulla energiafelhasználással működik

A Snøhetta vegyes felhasználású épülete Oslóban nettó nulla energiafelhasználással működik

A Snøhetta bemutatta a Vertikal Nydalent, egy úttörő, vegyes felhasználású épületet a norvégiai Oslóban. A projekt egy egyszerűsített, önellátó klímarendszer és természetes szellőzés beépítésével feszegeti a fenntartható tervezés határait. A projekt a megújult Nydalen városrész új városi tereként sz

A BIG tükrös installációt készített az Audi számára a Milánói Design Héten

A BIG tükrös installációt készített az Audi számára a Milánói Design Héten

A Bjarke Ingels Group (BIG) egy installációt tervezett az Audi autómárka számára, amelyet a Milánói Design Héten szereltek fel. A „Reflaction” címet viselő installáció, amely a „reflexió” és „akció” szavakkal játszik, azt kívánja érzékeltetni, hogy „a világban tett cselekedeteink létünk lényegét tük

A KWK PLATO művészeti galériává alakítja a vágóhíd romjait a Cseh Köztársaságban

A KWK PLATO művészeti galériává alakítja a vágóhíd romjait a Cseh Köztársaságban

A KWK promes nyerte a csehországi Ostrava központjában található régi vágóhidat a PLATO kortárs művészeti galériává alakító versenyt. Ahelyett, hogy a rozoga épület falaiban lévő véletlenszerű lyukakat téglával tömték volna ki, mintha azok soha nem is léteztek volna, a lengyel építészeti stúdió úgy

Régi kápolnából lett családi ház

Régi kápolnából lett családi ház

A Tuckey Design Stúdiót kérték fel, hogy egy átalakított kápolnában alakítsák ki ú,j állandó családi otthonukat. A régi kápolna a kiemelkedő természeti szépségű dél-devoni területen található.

Új DIOR üzlet Genfben, Christian de portzamparc egyedi építészetével

Új DIOR üzlet Genfben, Christian de portzamparc egyedi építészetével

A Maison Dior Genfben mutatta be legújabb svájci, egy mérföldkőnek számító butikját, amelyet Christian de Portzamparc, az első Pritzker-díjat kapott francia építész tervezett.

A „True Cost” kiállítás bemutatja az építőipar környezeti költségeit

A „True Cost” kiállítás bemutatja az építőipar környezeti költségeit

A Swatchbox, az építészek és tervezők globális platformja bejelentette, hogy 2024-es kiállítása a Milánói Design Hét középpontjában az építési hulladék környezetre gyakorolt jelentős hatását fogja erőteljesen bemutatni.

Amazóniai városok: betekintés a bolygó legnagyobb trópusi esőerdejének közelében való életbe

Amazóniai városok: betekintés a bolygó legnagyobb trópusi esőerdejének közelében való életbe

Az Amazonas, a világ legnagyobb trópusi esőerdeje, nyolc latin-amerikai országban 6,74 millió négyzetkilométeren terül el. Ez a hatalmas terület a nemzeti és nemzetközi média állandó érdeklődésének forrása, földrajzi adataival gyakran a címlapokon szerepelnek.

Kulturális és közösségi komplexum egy egykori szénbányából

Kulturális és közösségi komplexum egy egykori szénbányából

Az Új-Tajpej városában, a Sanxia kerületben, a Baiji Section hegyekben és erdőkben található Mineless egy gyönyörű, de elhagyatott terület, amely egykor a Chungyi szénbánya logisztikai létesítménye volt. A csodálatos adaptációs projektért a DIVOOE ZEIN Architects felelős.

Újabb luxus szállodakomplexum épült a Vörös-tengeren

Újabb luxus szállodakomplexum épült a Vörös-tengeren

Az Ummahat Al Shaykh Island projekt 90 szárazföldi és víz feletti villából, valamint 9 ‘Front of House’ kiszolgáló épületből áll, amelyek recepcióként, éttermekként, sportklubként, edzőteremként és gyógyfürdőként szolgálnak.

Schiaparelli új művészi együttműködése: Vénusz ihlette bronz bútorok

Schiaparelli új művészi együttműködése: Vénusz ihlette bronz bútorok

A Schiaparelli kreatív igazgatója bemutatja az F Taylor Colantonio művész közreműködésével készült szoborszerű bronz bútorokat.

http://ujhazak.com