Magyarország vezetése szerint az atomenergia és a földgáz felhasználása zöld és így fenntartható!?!

Az Európai Bizottság február elején közzétett új rendelettervezete szerint az atomenergiát és a földgáz alapú energiatermelést is zöldnek nyilvánították, tehát fenntartható energiának fog számítani. Ezzel a fenntartható kategóriába csatolással hatalmas finanszírozási károkat okoznak az EU-s és globális környezetvédelmi törekvések számára. A WWF Magyarország, más civil szervezetekhez besorakozva, felszólítja Magyarország kormányát, hogy hagyjon fel a földgáz és az atomenergia zöldre festése melletti lobbizással; a minden józan megfontolásnak ellentmondó szabályokkal a Bizottság néhány tagállam nyomásának engedett, amelyek Franciaország vezetésével próbálják felvizezni, hiszen náluk szinte minden energia az atomerőművekből származik. 

A földgázfelhasználás jelentős kibocsátásokkal jár, és ennek tetejében az atomerőművek által termelt radioaktív hulladék végleges elhelyezésére a mai napig nem született megnyugtató megoldás.  Magyarország azon kevés tagállamok sorába tartozik, amely mindkét környezetszennyező technológiát zöld címkével látná el. Ez rendkívül rossz precedenst állít fel, hiszen jelenleg sem az atomenergia, sem pedig a földgázalapú projektek az energiatermelésben nem élveznek semmilyen támogatást, a jövőben azonban ezekkel a rendelkezésekkel felborulhat az irányvonal és a napenergia és a szél-, valamint vízenergia projekteknek osztoznia kellene egy PAKS 2 szintű beruházással, mely igazán ellehetetleníti a valóban fenntartható fejlődést és csökkenti az ökológiai lábnyomát a társadalmunknak, a földünk jelenének és jövőjének.

A Bizottság által elfogadott szabályozás gyakorlatilag szabotálja és értelmetlenné teszi az EU nemzetközileg is példaértékűnek tekintett taxonómiarendeletét, melynek 19. cikke előírja, hogy a taxonómiai feltételeknek tudományos tényeken kell alapulnia, nem szabad különleges bánásmódban részesíteniük egyetlen technológiát sem, valamint könnyen ellenőrizhetőnek kell lenniük. Az új gáz- és atomenergiával kapcsolatos szabályok azonban sértik ezeket a követelményeket, és így összeegyeztethetetlenek a rendelettel. Olvass tovább. Kattints ide!

Hozzászólások

A Snøhetta vegyes felhasználású épülete Oslóban nettó nulla energiafelhasználással működik

A Snøhetta vegyes felhasználású épülete Oslóban nettó nulla energiafelhasználással működik

A Snøhetta bemutatta a Vertikal Nydalent, egy úttörő, vegyes felhasználású épületet a norvégiai Oslóban. A projekt egy egyszerűsített, önellátó klímarendszer és természetes szellőzés beépítésével feszegeti a fenntartható tervezés határait. A projekt a megújult Nydalen városrész új városi tereként sz

A BIG tükrös installációt készített az Audi számára a Milánói Design Héten

A BIG tükrös installációt készített az Audi számára a Milánói Design Héten

A Bjarke Ingels Group (BIG) egy installációt tervezett az Audi autómárka számára, amelyet a Milánói Design Héten szereltek fel. A „Reflaction” címet viselő installáció, amely a „reflexió” és „akció” szavakkal játszik, azt kívánja érzékeltetni, hogy „a világban tett cselekedeteink létünk lényegét tük

A KWK PLATO művészeti galériává alakítja a vágóhíd romjait a Cseh Köztársaságban

A KWK PLATO művészeti galériává alakítja a vágóhíd romjait a Cseh Köztársaságban

A KWK promes nyerte a csehországi Ostrava központjában található régi vágóhidat a PLATO kortárs művészeti galériává alakító versenyt. Ahelyett, hogy a rozoga épület falaiban lévő véletlenszerű lyukakat téglával tömték volna ki, mintha azok soha nem is léteztek volna, a lengyel építészeti stúdió úgy

Régi kápolnából lett családi ház

Régi kápolnából lett családi ház

A Tuckey Design Stúdiót kérték fel, hogy egy átalakított kápolnában alakítsák ki ú,j állandó családi otthonukat. A régi kápolna a kiemelkedő természeti szépségű dél-devoni területen található.

Új DIOR üzlet Genfben, Christian de portzamparc egyedi építészetével

Új DIOR üzlet Genfben, Christian de portzamparc egyedi építészetével

A Maison Dior Genfben mutatta be legújabb svájci, egy mérföldkőnek számító butikját, amelyet Christian de Portzamparc, az első Pritzker-díjat kapott francia építész tervezett.

A „True Cost” kiállítás bemutatja az építőipar környezeti költségeit

A „True Cost” kiállítás bemutatja az építőipar környezeti költségeit

A Swatchbox, az építészek és tervezők globális platformja bejelentette, hogy 2024-es kiállítása a Milánói Design Hét középpontjában az építési hulladék környezetre gyakorolt jelentős hatását fogja erőteljesen bemutatni.

Amazóniai városok: betekintés a bolygó legnagyobb trópusi esőerdejének közelében való életbe

Amazóniai városok: betekintés a bolygó legnagyobb trópusi esőerdejének közelében való életbe

Az Amazonas, a világ legnagyobb trópusi esőerdeje, nyolc latin-amerikai országban 6,74 millió négyzetkilométeren terül el. Ez a hatalmas terület a nemzeti és nemzetközi média állandó érdeklődésének forrása, földrajzi adataival gyakran a címlapokon szerepelnek.

Kulturális és közösségi komplexum egy egykori szénbányából

Kulturális és közösségi komplexum egy egykori szénbányából

Az Új-Tajpej városában, a Sanxia kerületben, a Baiji Section hegyekben és erdőkben található Mineless egy gyönyörű, de elhagyatott terület, amely egykor a Chungyi szénbánya logisztikai létesítménye volt. A csodálatos adaptációs projektért a DIVOOE ZEIN Architects felelős.

Újabb luxus szállodakomplexum épült a Vörös-tengeren

Újabb luxus szállodakomplexum épült a Vörös-tengeren

Az Ummahat Al Shaykh Island projekt 90 szárazföldi és víz feletti villából, valamint 9 ‘Front of House’ kiszolgáló épületből áll, amelyek recepcióként, éttermekként, sportklubként, edzőteremként és gyógyfürdőként szolgálnak.

Schiaparelli új művészi együttműködése: Vénusz ihlette bronz bútorok

Schiaparelli új művészi együttműködése: Vénusz ihlette bronz bútorok

A Schiaparelli kreatív igazgatója bemutatja az F Taylor Colantonio művész közreműködésével készült szoborszerű bronz bútorokat.

http://ujhazak.com