Szabó Gábor lett Az év tájépítésze

Szabó Gábor nyerte el a hetedik alkalommal meghirdetett Az év tájépítésze díjat, a közönségszavazás győztese Tatai Zsombor, Az év junior tájépítépítésze pedig Patka Zsuzsa Kincső lett.A Magyar Építész Kamara Táj- és Kertépítészeti Tagozata, a Magyar Tájépítészek Szövetsége és a Semmelrock Stein+Design Kft által alapított díj döntőjébe a huszonhat jelöltből öten - Czakó Márta; Doma-Tarcsányi Judit és Kuhn András (Gardenworks); Dömötör Tamás; Szabó Gábor és Tatai Zsombor - jutottak be, közülük a szakmai zsűri Szabó Gábor pályázatát értékelte a legmagasabbra - közölték az MTI-vel pénteken a szervezők.

    
Szabó Gábor a budapesti Katona József Színházban csütörtök este vehette át a Semmelrock által felajánlott, egymillió forintos pénzjutalommal és a formatervezési díjak sorát elnyerő díjobjekttel járó szakmai elismerést. Mint a közlemény felidézi, Szabó Gábor három, a magyar kertörökség szempontjából igazán jelentős műemléki rekonstrukciós munkával mutatkozott be: a dégi és a keszthelyi Festetics-kastély kertjével, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum folyamatban lévő rekonstrukciójának tervével.
    

Az év junior tájépítésze díjat a zsűri döntése alapján Patka Zsuzsa Kincső kapta. A feladat az idén Etyek nagyközség gesztorságában az etyeki városközpont környezetrendezési tanulmánytervének elkészítése volt. Az epiteszforum.hu és a tajepiteszek.hu szakmai portálokon lebonyolított közönségszavazást Tatai Zsombor nyerte. Tatai Zsombor a BFVT Kft munkatársaként olyan fővárosi átfogó koncepciók és stratégiák kidolgozója volt, amely megalapozza a főváros hosszútávú fejlesztéseit, és kellő szakmai alapot nyújt Budapest zöld infrastruktúrájának fejlesztéséhez.
    

Az év junior tájépítésze kategóriában Etyek különdíját a nagyközség polgármesterétől, Garaguly Tibortól és Wittek Krisztina főépítésztől Benkő Anna Ágnes tájépítész hallgató vehette át. Az év tájépítésze díj jelöltjeinek munkái, valamint az öt junior pályázó Etyek központjára készült ötletpályázati anyaga két hétig megtekinthető a FUGA Budapesti Építészeti Központban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A 4D nyomtatás lesz a következő nagy dolog az építészetben?

A 4D nyomtatás lesz a következő nagy dolog az építészetben?

Miközben még mindig próbáljuk kiaknázni a 3D nyomtatás és az additív gyártás lehetőségeivel és korlátaival, egy új kifejezés került be a szótárunkba.

„Látszó szerkezetű” felhőkarcoló Miami belvárosában

„Látszó szerkezetű” felhőkarcoló Miami belvárosában

A Skidmore, Owings & Merrill LLP (SOM) egy amerikai építészeti, várostervező és mérnöki cég. 1936-ban Louis Skidmore és Nathaniel Owings alapította Chicagóban. 1939-ben csatlakozott hozzájuk John Merrill mérnök.

Döngölt földből és fából lett nyilvános WC Japánban

Döngölt földből és fából lett nyilvános WC Japánban

A Tono Mirai Architects TOILETOWA projektje az újrahasznosított, regeneratív építészet példája Miyoshi Cityben, Saitama prefektúrában, Japánban. A WC-projekt mögött meghúzódó alapkoncepció az életkör.

A Snøhetta vegyes felhasználású épülete Oslóban nettó nulla energiafelhasználással működik

A Snøhetta vegyes felhasználású épülete Oslóban nettó nulla energiafelhasználással működik

A Snøhetta bemutatta a Vertikal Nydalent, egy úttörő, vegyes felhasználású épületet a norvégiai Oslóban. A projekt egy egyszerűsített, önellátó klímarendszer és természetes szellőzés beépítésével feszegeti a fenntartható tervezés határait. A projekt a megújult Nydalen városrész új városi tereként sz

A BIG tükrös installációt készített az Audi számára a Milánói Design Héten

A BIG tükrös installációt készített az Audi számára a Milánói Design Héten

A Bjarke Ingels Group (BIG) egy installációt tervezett az Audi autómárka számára, amelyet a Milánói Design Héten szereltek fel. A „Reflaction” címet viselő installáció, amely a „reflexió” és „akció” szavakkal játszik, azt kívánja érzékeltetni, hogy „a világban tett cselekedeteink létünk lényegét tük

A KWK PLATO művészeti galériává alakítja a vágóhíd romjait a Cseh Köztársaságban

A KWK PLATO művészeti galériává alakítja a vágóhíd romjait a Cseh Köztársaságban

A KWK promes nyerte a csehországi Ostrava központjában található régi vágóhidat a PLATO kortárs művészeti galériává alakító versenyt. Ahelyett, hogy a rozoga épület falaiban lévő véletlenszerű lyukakat téglával tömték volna ki, mintha azok soha nem is léteztek volna, a lengyel építészeti stúdió úgy

Régi kápolnából lett családi ház

Régi kápolnából lett családi ház

A Tuckey Design Stúdiót kérték fel, hogy egy átalakított kápolnában alakítsák ki ú,j állandó családi otthonukat. A régi kápolna a kiemelkedő természeti szépségű dél-devoni területen található.

Új DIOR üzlet Genfben, Christian de portzamparc egyedi építészetével

Új DIOR üzlet Genfben, Christian de portzamparc egyedi építészetével

A Maison Dior Genfben mutatta be legújabb svájci, egy mérföldkőnek számító butikját, amelyet Christian de Portzamparc, az első Pritzker-díjat kapott francia építész tervezett.

A „True Cost” kiállítás bemutatja az építőipar környezeti költségeit

A „True Cost” kiállítás bemutatja az építőipar környezeti költségeit

A Swatchbox, az építészek és tervezők globális platformja bejelentette, hogy 2024-es kiállítása a Milánói Design Hét középpontjában az építési hulladék környezetre gyakorolt jelentős hatását fogja erőteljesen bemutatni.

Amazóniai városok: betekintés a bolygó legnagyobb trópusi esőerdejének közelében való életbe

Amazóniai városok: betekintés a bolygó legnagyobb trópusi esőerdejének közelében való életbe

Az Amazonas, a világ legnagyobb trópusi esőerdeje, nyolc latin-amerikai országban 6,74 millió négyzetkilométeren terül el. Ez a hatalmas terület a nemzeti és nemzetközi média állandó érdeklődésének forrása, földrajzi adataival gyakran a címlapokon szerepelnek.

http://ujhazak.com