• 1 ℃ / 8 ℃

A Mars éve lesz 2016

A tűz, szenvedély, harc, háború planétája fogja uralni a következő évet.marsAmióta csak felfedezték, a Mars a haladás, cselekvés, háború bolygója. A vörös planéta olyan őserőket ébreszt fel az emberekben, amelyek a túléléshez, harchoz szükségesek. Az ősidőkben ezek a tulajdonságok még erősebben tomboltak, de mára civilizáltabb formát öltöttek.

Az ősi ösztönök azonban mindenkiben megmaradtak, hiszen ennek hiányában nem lennénk képesek kibontakozni, érvényesülni, nem valósítanánk meg önmagunkat, képtelenek lennénk kiállni a véleményünk mellett, nem szereznénk meg a vágyott pozíciót.

A Mars a hódítókat, a harcosokat, a vezetőket, a kalandorokat, és a kiemelkedő sportolókat segíti, ám a bolygó a harcot, háborút is jelképezi, emiatt a nyílt agressziót is magával hozza, ez pedig lerombolhatja a közösség szellemét, a Földre pedig háborús konfliktust hozhat.

A 2016-os esztendő a Mars éve lesz, emiatt számítanunk kell a terror, háborúk kirobbanására, de még arra is, hogy a vallási fanatikusok még több bajt okoznak.
Az időjárás szempontjából szárazság, izzó hőség várható, ami erdőtüzekhez vezethet.

Nem kell azonban megijednünk az előttünk álló évtől, mert most megerősödhetünk, bátrabbá válhatunk, és kihozhatjuk magunkból a legjobbat. Amennyiben eddig kételkedtünk önmagunkban, avagy bátortalanok voltunk, akkor 2016-ban a kezünkbe vehetjük az irányítást.

Még önmagunkat is meglephetjük, hogy milyen hajtóerő dolgozik majd bennünk, ám 2016-ban sem fognak helyettünk ügyködni a bolygók. Mint mindig, most is nekünk kell tennünk azért, hogy kihasználjuk az égi energiát.

2016aAz emberekre jellemző, hogy sokszor csak álmodoznak, de ezt nem követi cselekvés, ezt pedig később megbánják.
Ne kövessük el ezt a hibát, hanem használjuk ki a Mars adta akaraterőt!

Vessünk véget a morfondírozásnak, lépjünk túl az élet igazságtalanságain, és mutassuk meg az igazi arcunkat. 2016-ban túlnőhetünk önmagunkon, megtehetjük, amit már régen meg kellett volna, és végre akkor is cselekedni fogunk, ha eddig mások akcióira reagáltunk.

A Mars egy olyan embert faraghat belőlünk, aki nem vár arra, hogy mások döntsenek helyette, és neki csak alkalmazkodnia kelljen. A Mars legnagyobb jót teszi azokkal, akik eddig kételkedtek önmagukban, hiszen önbizalmat kapnak, aminek hatására pozitívan gondolkodhatnak, ez pedig egyet jelent a sikerrel.

A bolygó testi szinten is segít, mert 2016-ban legyőzhetjük, ami ellen régóta küzdöttünk. Erősebbé válhatunk, valamint kigyógyulhatunk a krónikus, vagy elhúzódó betegségekből. A Mars a szenvedély planétája. Felszítja az erotikát, meglepő szexuális energiát ad, ám az indulatok terén is szenvedélyesek lehetünk, főleg a férfiak, akikre erősebben hat a bolygó.

A 2016-os év szétszabdalt esztendő lesz, ha hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk a szenvedély, a temperamentum, és engedjük, hogy a Mars makaccsá tegyen. A következő 12 hónapban olyan partnerrel találkozhatunk, aki meglepően nyílt, egyenes, ám sértően és kíméletlenül képviseli a véleményét.

Arra is számítanunk kell, hogy a Mars kikapcsolja a jó modorunkat, ami egyrészről jó, mert legalább nem játszunk szerepet, nem rejtőzünk hazug bókok mögé, de másrészről hajlamosak lehetünk az agresszióra, veszekedésre. Türelmetlen, gátlástalan, forrófejű, romboló és önromboló viselkedés is jelentkezhet.

mars22016-ban csakis rajtunk múlik, hogy mit engedünk meg a Marsnak és mit nem. Ez az év megerősíthet minket, de akár olyan szinten legyengíthet, hogy érzelmileg kiszolgáltatottá válhatunk.

Az állatövi jegyek tekintetében a Mars hetekig, hónapokig, egészen szeptember 27-ig a Nyilas és a Skorpió jegyek között mozog. Januárban, februárban, júniusban és júliusban a Skorpiót, Bikát, Rákot, Szüzet, Bakot és a Halakat erősíti, látja el gyógyító erővel.

Márciusban, áprilisban, májusban, augusztusban és szeptemberben a Nyilas, Kos, Ikrek, Oroszlán, Mérleg és Vízöntő élvezheti a bolygó erejét, míg szeptember 27. után a Bak és Vízöntő, majd 2016 végén a Halak jegyből ontja ránk az energiáját.

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások


Nagyon közel jár a reinkarnáció bizonyításához két tudós

Nagyon közel jár a reinkarnáció bizonyításához két tudós

Dr. Ian Stevenson és Dr. Jim Tucker egyre biztosabb abban, hogy a tudat tényleg az univerzumba kerül.

Szabaduljunk meg az előző életünkből hozott sérülésektől!

Szabaduljunk meg az előző életünkből hozott sérülésektől!

Ismerjük meg mélyebben a reinkarnációt!

A földrajzi szám mindent elárul

A földrajzi szám mindent elárul

Az irányítószám és a házszám összege sokat elmesél a lakókról.

Rituális táncok, amelyeket az ősidők óta járnak

Rituális táncok, amelyeket az ősidők óta járnak

Hat mozgásforma, amelynek varázserőt tulajdonítanak.

Lassan összedől a gyilkos szekta temploma

Lassan összedől a gyilkos szekta temploma

Több, mint tíz éve áll elhagyatottan a Nation of Yahweh egyház épülete.

Totemállat-teszt

Totemállat-teszt

Mi rejlik a lelkünkben?


Valentin-napi üzenet a szingliknek és párkapcsolatban élőknek

Valentin-napi üzenet a szingliknek és párkapcsolatban élőknek

Öt hasznos tanács az angyaloktól a szerelem ünnepével kapcsolatban.

Anubisz megmutatja, hogy mit ragad el tőlünk az Alvilág

Anubisz megmutatja, hogy mit ragad el tőlünk az Alvilág

Ne ijedjünk meg, mert az egyiptomi isten azt mutatja meg, hogy minek, vagy kinek az elveszése teszi jobbá az életünket!

A szerencsét hozó tárgyak eredete

A szerencsét hozó tárgyak eredete

Honnan származik a szerencse süti, miért kell a fán háromszor lekopogni, és kinek jutott eszébe, hogy a patkó bűbájos tárgy?

Angyali feladatlista februárra

Angyali feladatlista februárra

A fesztiválok, karneválok és megújulás időszakában öt dolog teljesítését várja el tőlünk Barchiel.

http://ujhazak.com