Ajándékvarázslatok

Két könnyű szertartás az ünnepekre.Ha úgy érzed, hogy szükséged van némi varázslatra a karácsonyi hajrában, akkor segítségül hívhatod a mágiát, amivel például égi segítséget kérhetsz ahhoz, hogy megtaláld a tökéletes ajándékot a szeretteidnek. Ha azonban inkább saját magadnak kérnél valamit, akkor az angyalokhoz intézhetsz egy rituálét.

Angyali ajándékvarázs

Ha úgy érzed, hogy önző dolog ajándékot kérni az angyaloktól, tehát azoktól, akik az év minden egyes napján segítenek, akkor ne legyen bűntudatod, mert az alábbi varázslattal te is megleped őket, ráadásul az angyalok szeretnek örömöt okozni az embereknek.

Azt, hogy mivel lepjenek meg, bízd az angyalokra, mert ők tudni fogják, hogy tényleg arra van-e szükséged, amit kérnél, vagy valójában olyasmit kell kapnod, amiről nem is sejted, hogy nagyon fontos, hogy megkapd.

Ha ajándékot kérsz az angyaloktól, akkor legyél nyitott, mert hidd el, hogy mindenképpen boldoggá fognak tenni!

Az angyali ajándékvarázslatot azzal kell kezdened, hogy kiválasztod, hogy melyik angyaltól és mit szeretnél kapni. Maximum négyet választhatsz az alábbi listából:

Mihály: védelem, erő, elhárítás, rontáslevétel, igazság

Gábriel: álmok, látomások, spiritualitás, öröm, gyermekáldás

Rafael: gyógyítás, egészség

Uriel: megvilágosodás

Anael: szerelem, szeretet

Jophiel: szépség

Barakiel: pénz, szerencse, siker

Zofiel: teremtő erő

Haniel: boldogság

Ha a listában nem találtad meg azt az angyalt, aki a leginkább illik a célodhoz, akkor nyugodtan választhatsz más angyalokat.A varázslat kellékei:

1 piros gyertya – Anael

1 zöld gyertya – Barakiel, Rafael

1 kék gyertya – Mihály

1 sárga/arany gyertya – Barakiel, Jophiel, Uriel, Haniel

1 lila gyertya: Gábriel, Zofiel

Ajándék az angyaloknak: ételek: sütemény, gyümölcsök

italok: tej, gyümölcslé, gyógynövényes ital

Füstölőkeverék a következőkből: babér, rozmaring, zsálya

A varázslat menete: A legjobb, ha növekvő vagy telihold idején, csütörtökön végzed el a szertartást, amihez készíts elő mindent az oltárodra. A gyertyákat rendezd négyzet alakba. Ennek a közepére helyezd el az ajándékokat!

Amennyiben szeretnéd, akkor a választott angyalok másait, képeit is kirakhatod az oltárra, de más angyalos jelképet is használhatsz. Miközben előkészülsz a szertartáshoz, hallgass szép zenét, mert az angyalok nagyon szeretik a gyönyörű, lélekemelő dalokat.

Gyújtsd meg a füstölőt, majd relaxálj egy kicsit a kívánságodra, gondolj arra, hogy minek örülnél a legjobban. Ha nincs konkrét dolog, amire vágysz, akkor csak arra koncentrálj, hogy szeretnél kapni valamit!

Most gyújtsd meg a gyertyákat, amelyek közül a jobb felső legyen az első. Mondd ki a színe alapján az általad választott angyal nevét (például kék-Mihály). Menj így tovább úgy, hogy a bal felső gyertya legyen az utolsó.

Ha az utolsó gyertyát is meggyújtottad, akkor mondd el a következő varázsigét:

Mihály, Gábriel, Haniel, Rafael (az általad választott angyalok nevét mondd) hatalmas angyalok lássátok szeretetemet, hogy mennyire megbecsüllek benneteket! Most hozzátok fordulok s kérlek titeket, részesítsetek angyali kegyetekben, adjátok nekem az angyali ajándékotokat, legyen az bármi, szerelem, bőség, jólét, egészség, ajándékom ölthet bármilyen formát, s ha tudjátok mi szívem leghőbb vágya, azt is elfogadom tőletek. Kérlek, vegyétek szerény, de szívből ajándékomat és s arra kérlek hatalmas és dicső istenek, ne feledkeztetek meg rólam!”

Ha elmondtad a szöveget, akkor háromszor hajolj meg az oltár előtt! Másnap a megmaradt ételhez és italhoz tegyél még hozzá, majd ajándékozd el egy rászorulónak vagy szegénynek, ugyanis ajándékozz bármit másoknak, az lesz az ajándék az angyalok számára.Ajándékvarázs

Bajban vagy, mert semmi ötleted, hogy minek örülne az egyik szeretted, akitől ötleteket sem kaptál, de egy picike utalást sem tett arra, hogy mire vágyik, pedig te nagyon szeretnéd, ha az ajándék kibontása után boldogan kiáltana fel, hogy pont erre van szüksége?

Ha így van, akkor ne ess kétségbe, mert neked is segíthet az ajándékvarázs, amivel megtalálhatod a tökéletes meglepetést.

A varázslat kellékei:

Annyi fehér gyertya, ahány embernek szeretnél ajándékot találni

1 db lila gyertya

Egy kis tálka

Piros toll

Papír cetli

Füstölőkeverék: babér, bazsalikom, fahéj

A varázslat menete: A hét bármelyik napján elvégezheted a szertartást, de a legjobb, ha újhold vagy növekvő hold idején próbálkozol. Először fogd meg a lila gyertyát, amibe karcolj egy szemet és a nevedet, majd tedd középre.

Most mindegyik fehér gyertyába karcold bele egyesével annak a nevét, akinek ajándékot szeretnél keresni. Ha ezzel megvagy, akkor gyújtsd meg a füstölőkeveréket és a gyertyákat! A piros tollal írd fel a kis cetlire a következőt:

A holnapi naptól kezdve, pontosan egy hétig bezárólag, szöget üt fejemben a gondolat, hogy mit és hol keressek. Mához egy hétre meglesznek szeretteim ajándékai. Láthatatlan szememet felnyitom, hogy fogadjam az égiek jeleit, kik kézen fogva vezetnek majd el azokhoz az ajándékokhoz, amiknek szeretteim a legjobban fognak örülni. Ez a kívánságom, tehát így legyen!”

Ezt követően relaxálj, koncentrálj a kérésedre! Képzeld magad elé a szeretteid boldog arcát és örömét, ami az ajándékod láttán önti el őket. Most mondd el annyiszor az igét, ahány személynek szeretnél ajándékot venni, miközben végig koncentrálj arra, hogy meg fogod találni azt, amivel igazán boldoggá teheted őket.

Ha az utolsó személynél is elmondtad a varázsigét, akkor égesd el a cetlit, aminek a hamvait szórd ki a szélbe! Ettől kezdve minden nap égess a gyertyákból és légy résen, mert az égiek jelek, személyek, a környezeted, vagy a megérzéseid felerősítése által fognak rávezetni arra, hogy kinek és mit vegyél.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Hódíts rózsával!

Hódíts rózsával!

Könnyű és gyors varázslatok, amelyekhez szinte csak egy virágra lesz szükséged.

Légy őszinte és tisztítsd meg a lelkedet májusban!

Légy őszinte és tisztítsd meg a lelkedet májusban!

Boldog és sikeres időszak lehet számodra a május, ha megfogadod Ambriel, a hónap angyalának tanácsait!

Májusi rúnajóslat

Májusi rúnajóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Ez lesz a május legfontosabb eseménye!

Ez lesz a május legfontosabb eseménye!

Válassz egy lapot a neked szóló jóslatért!

Májusi jóslat

Májusi jóslat

Neked mit üzennek a számok a tavasz utolsó hónapjára?

Váltsd valóra a vágyaidat májusban!

Váltsd valóra a vágyaidat májusban!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Ha választasz egy lapot, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

Heti jóslat

Heti jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

http://ujhazak.com