Félelmetes babák

Az ijesztő porcelánbabák nyomában.porcelánDémonok között, Annabelle, Halálos Hallgatás, Gyerekjáték. Csak néhány alkotás azok közül, amelyekben valamilyen babával hozták rá a frászt a szereplőkre, és nézőkre.
Az ijesztő történetek főszerepében gyakran a porcelánbabák állnak, ami nem meglepő, mert a bábuk kinézete akaratlanul is beindítja az emberek fantáziáját.

A porcelánbabák először a 16-17. században jelentek meg Európában. A játékot elsősorban Párizsban és Nürnbergben készítették. Az első darab porcelánbabák felnőtteket, majd később kislányokat ábrázoltak.

A játéknak a célja az volt, hogy a kislányok ezekkel tanulják meg az úri ház berendezését. Ugyanezt a célt szolgálták a korabeli babaházak, amelyek gyakran a gyerekek saját házának kicsinyített mása volt.

A kislányok életében mindig nagy szerepet töltöttek be a babák, mert ezzel leggyakrabban az édesanyjukat, vagy önmagukat utánozzák játék közben, tehát a számunkra ijesztő porcelánbabák is egy fontos lépcsőfokot jelentenek a felnőtté válás útján.

ball-jonted dollA babáknak azonban van egy japán verziója is, a ball-jonted doll (BJD), ami nem gyerekeknek készült. A BJD babákat nagyon aprólékosan dolgozták ki, a testrészeket pedig gumiszalagok tartják össze, aminek köszönhetően szabadon mozoghatnak, és különböző pózokba lehet őket beállítani. A BJD babák festésének is az a célja, hogy minél élethűbb legyen, hogy az emberek tényleg azt gondolhassák, hogy a babák bármikor életre kelhetnek.

Könnyen előfordulhat, hogy amíg nem nézünk a babára, az addig elfordítja a fejét, ennyi pedig elég ahhoz, hogy az összes horrortörténet az eszünkbe jusson, amit valaha láttunk, hallottunk, olvastunk, és máris elátkozott babának bélyegezzük a játékot.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások


A Biblia szerint 2017-ben jön az apokalipszis?

A Biblia szerint 2017-ben jön az apokalipszis?

Alig éltük túl a február közepére jósolt világvégét, máris itt az újabb vészmadár.

Hátborzongató telefonhívások, amelyekre nincs magyarázat

Hátborzongató telefonhívások, amelyekre nincs magyarázat

Öt eset, amikor jobb lett volna, ha az emberek nem veszik fel a telefont.

Alois Irlmaier szerint Prága és Berlin el fog pusztulni

Alois Irlmaier szerint Prága és Berlin el fog pusztulni

Nem Nostradamus és Baba Vanga az egyetlen, aki harmadik világháborúról kapott látomásokat.

Nagyon közel jár a reinkarnáció bizonyításához két tudós

Nagyon közel jár a reinkarnáció bizonyításához két tudós

Dr. Ian Stevenson és Dr. Jim Tucker egyre biztosabb abban, hogy a tudat tényleg az univerzumba kerül.

Szabaduljunk meg az előző életünkből hozott sérülésektől!

Szabaduljunk meg az előző életünkből hozott sérülésektől!

Ismerjük meg mélyebben a reinkarnációt!

A földrajzi szám mindent elárul

A földrajzi szám mindent elárul

Az irányítószám és a házszám összege sokat elmesél a lakókról.


Rituális táncok, amelyeket az ősidők óta járnak

Rituális táncok, amelyeket az ősidők óta járnak

Hat mozgásforma, amelynek varázserőt tulajdonítanak.

Lassan összedől a gyilkos szekta temploma

Lassan összedől a gyilkos szekta temploma

Több, mint tíz éve áll elhagyatottan a Nation of Yahweh egyház épülete.

Totemállat-teszt

Totemállat-teszt

Mi rejlik a lelkünkben?

Valentin-napi üzenet a szingliknek és párkapcsolatban élőknek

Valentin-napi üzenet a szingliknek és párkapcsolatban élőknek

Öt hasznos tanács az angyaloktól a szerelem ünnepével kapcsolatban.

http://ujhazak.com