Mitikus teremtmények miatt hoztak jogi döntéseket

A jetit, a hableánycsontot, az ír koboldokat, de az izlandi manókat is védi a törvény.A tudomány és a néprajz találkozását nevezzük kriptozoológiának, ami olyan teremtményekkel foglalkozik, amelyek létezésére nincs bizonyíték, mégis nagy hatást tesznek a kollektív tudatra. Habár azt hihetnénk, hogy a törvény figyelmen kívül hagyja a szörnyeket, valójában nem egyszer előfordult, hogy egy mitikus lény miatt született meg egyik-másik jogi döntés.

Champ védelme: 1819-ig, az irokéz és az abenaki indiánok idejére nyúlik vissza a Champlain-tóban élő szörny legendája. Habár állítólag Samuel De Champlain volt az első, aki a saját szemével látta Champet, valójában ő csak a lényről szóló legendát írta le.

A férfinak azt mesélték, hogy a mitikus teremtmény egy lándzsára hasonlít, a bőre pedig annyira vastag, hogy egyik fegyver sem tudja megsebezni. Ennek ellenére az évek alatt többen megpróbálták levadászni a szörnyet, aminek a bőrért valaki 50 ezer dollárt kínált.

Port Henry lakói nem akarták, hogy megöljék Champet, ezért kampányolni kezdtek a szörny megvédéséért. A település az 1980-as években kezdeményezte a törvényhozóknál, hogy nyilvánítsák védett területé Port Henry vizeit, amiben Champ él.

Hasonló jogi döntés született New York államban és a kanadai Vermontban is, ugyanis védetté nyilvánították Champet.

A Sakteng vadvilág szentélye: Bhutánban található a természetvédelmi terület, amit az UNESCO úgy ismer, hogy ezen a csodás vidéken él több száz veszélyeztetett faj. Ez a táj a vörös panda, a pézsmaszarvas, madárfajok élőhelye, de itt található a jeti himalájai megfelelője, a migoi, aki tiszteletére 700 ezer dolláros szentélyt építettek. A 2,4 méter magas szörny azzal zavarja össze az üldözőit, hogy a saját lábnyomában hátrál, ráadásul láthatatlanná tud változni.

A területen, elkülönülten élnek a Brokpas bennszülöttek, akik jakokat tenyésztenek, és ezen a területen legeltetik a nyájukat. A bennszülöttek kialakították a saját kultúrájukat, dalokat költöttek és jeti táncokat találtak ki. A nagyon is valóságos nép számára ugyanolyan fontos ez a terület, mint a mitikus migoi számára.

Hableány-elefántcsont: Ez a történet kicsit más, mint a többi, mert olyan lényről szól, ami egykor bizonyíthatóan létezett. Nagyjából 250 éve halt ki a Steller-tengeritehén, vagyis még jóval az előtt, hogy a veszélyeztetett fajok védelme létezett volna, tehát anno nem ütközött törvénybe a csontjából készült tárgyakkal való kereskedés.

Gyakran a kissé megtévesztő „hableány elefántcsont” (Mermaid Ivory, azaz elefántcsont) néven árulják. A rozmár csontból készült hasonló termékeket „hableány csontnak” (Mermaid Bone) nevezték el.

Amikor ezeket a tárgyakat ellenőrizték, akkor kiderült, hogy a termékek nagy része szürkebálnákból, veszélyeztetett delfinfajokból és más védelem alatt álló állatokból készült. A lényeg tehát az, hogy azért kell védeni egy több száz éve kihalt állatot, hogy ne készüljenek hamisítványok a ma élő állatok csontjaiból.Kanada: mozgalom a jeti megmentésére: 2005-ben született az a manitói videofelvétel, amelyen állítólag a jeti látható a folyó partján. Néhány hónappal később szőrcsomót találtak, amiről azt feltételezték, hogy a jetitől származik, ám később bebizonyították, hogy egy bölény hullajtotta el a szőrét.

Habár kiderült, hogy nem a jeti létezésére találtak bizonyítékot, az általános felbuzdulás mégis arra ösztönözte a kanadai parlament egyik tagját, hogy kampányt indítson a jeti nevében. Todd Standing petícióban kért jogi védelmet a jetinemzetség összes tagjának.

A kezdeményező azzal érvelt, hogy döntő mennyiségű bizonyítéka van a jeti létezésére, ám addig mindent titkol, amíg nem szerzi meg minden veszélyeztetett faj védelmét. Standing a mai napig nem mutatta be azokat.

A férfi csak egy hajszálról kért DNS-vizsgálatot, de kiderült, hogy az embertől származik. A bujkáló jetiről további felvételek jelentek meg, ám Standing még mindig csak ígérgeti a bizonyítékait.

Washington Állam védi a jetit: Valószínűleg a legismertebb mitikus lény a jeti, ami félig emberre, félig majomra hasonlít. A róla szóló első említés az 1840-es években született, amikor egy misszionárius története az indiánul „Sasquatch”-nak nevezett lényekről szólt.

Ezek a teremtmények az USA északnyugati területén éltek, Washington állam több rendelete pedig bűnténynek nyilvánította a megölésüket. Erre azért volt szükség, mert sokan elindultak, hogy elkapják a lényeket, ám ennek gyakran tragédia lett a vége.

A hajtóvadászat során előfordult, hogy a túlbuzgó vadászok ártatlan túrázókat, utazókat gyilkoltak meg. A jogszabály tehát bűntettnek nyilvánította a jeti megölését, amiért először több, mint 10 ezer dollár pénzbírság és 5 év börtön volt kiszabható, de ezt 1000 dollárra és 1 év börtönre enyhítették.

Az ír koboldok uniós védelmet kaptak: A Guinnes és az ősi megalitokon kívül, a koboldok is Írország jellegzetességének számítanak. Kevin Woods (ír nevén McCoillte) kijelentette, hogy azon kevés ember közé tartozik, aki képes kommunikálni a koboldokkal, akik közül már csak 236 él.

Elmondása szerint akkor kapta a különleges képességét, amikor aranyérméket talált. Kevin évekig őrizgette a kincset, amivel sokáig nem foglalkozott, de egy nap, amikor kutyát sétáltatott, meglátott három koboldot a sziklán, ahogy egymással beszélgettek.

Kevin és a kutyája megfagyott. A koboldok rájuk sem néztek, a varázsuk pedig csak akkor tört meg, amikor eltűntek. A férfi elmesélte a feleségének, hogy mit látott, de a nő nem hitt neki, hogy ezért nem volt otthon egész nap (este 8 órakor ért haza).

A férfi kampányolni kezdett Írország koboldjainak megmentéséért. Ennek eredménye, hogy a 2009-es élőhelyekről szóló uniós irányelv védetté nyilvánította a helyi flórát, faunát és mind a 236 koboldot.

Kevin és a családja továbbra is a környéken élnek, ahol vezetett túrákon mutatják meg a turistáknak a helyi koboldbarlangokat, mesélnek az ősi mítoszokról, a druidákról, a vikingekről, a normann megszállásról.Védjük meg Nessie-t: Amikor a svéd kormány azt találgatta, hogy miképpen adhatnának jogi védelmet a saját vízi szörnyüknek, a Storsjön-tóban élő Storsjöodhuretnek, akkor a britektől kérdezték meg, hogy ők hogyan jártak el a loch nessi szörny esetében.

Kiderült, hogy 1951-ben a skót Lazac és Halvédelmi törvényt nem alkalmazható. A törvényhozók végül úgy döntöttek, hogy a 81-es Vadvilág és Vidék törvény értelmében lesz illegális Nessie bántalmazása, tehát nem kellett új törvényt hozni.

Érdekesség, hogy 1933-ban hivatalos aktát nyitottak Skóciában Nessie és az utána kutatók tevékenységéről. Az iratok csak 2014-ben kerültek elő, ez pedig különös történetet szült, ugyanis a Természet Tudományi Múzeum egyik Londonban élő akadémikusa hajtóvadászatot indított.

Az illető célja azt volt, hogy megöljék a mitikus lényt, akinek a tetemét kiállítanák a múzeumban. A dologról tudást szerzett Sir Murdoch MacDonald, Nessie „parlamenti képviselője”, aki törvénytervezetet nyújtott be, amit azzal indokolt, hogy Nagy-Britanniában semmi sem védi a „szörnyeket és a halakat”.

A törvényből végül nem lett semmi, de annyit sikerült elérni, hogy Nessie-t az 1912-es állatvédelmi törvény védi.

A storsjo-tavi szörny: 1635-ben született a legrégibb említés a svéd Storosjon-tóban élő szörnyről, akit több százszor láttak az elmúlt évszázadokban. 1894-ben egy svéd férfi még céget is alapított, hogy elkapják a víz mélyén élő lényt.

A szörnyről szóló leírások eléggé eltérőek. A hosszúsága 2,7 méter és 15,2 méter között lehet, három púpja van, a feje kutyára hasonlít, a színe pedig sárga, fekete, szürke, esetleg vörös. 2008-ban valaminek a körvonalát rögzítették a víz alatti kamerák. A felvételen állítólag a lény látható, ami 2005-ig élvezhette a védett státuszt, ám akkor visszavonták azt az 1986-os törvényt, ami veszélyeztetett fajnak nyilvánította.

Az állam, ahol megölheted Óriáslábat: A jogi döntések között akad, ami nem a mitikus lények védelméről szól, hanem ennek ellenkezőjéről. Egy Texas állambeli törvény például legalizálta Óriásláb megölését.

Az ügy azzal kezdődött, hogy valaki arról kért információt a texasi hatóságoktól, hogy milyen törvények vonatkoznak a mitikus lény elfogására, megölésére. A válasz az volt, hogy Texasban semmi sem korlátozza ezeket.

Óriásláb hivatalosan nem védett faj, tehát bárhol és bármikor vadászhatnak rá. Azt sem szabályozták, hogy mennyi óriáslábat lehet hazavinni. Taxasban egyébként invazív (idegen) fajnak tekintik a szörnyet.Izlandi manók: Nehéz dolga van az útépítőknek Izlandon. 2013-ban az ország egyik félszigetét akarták összekötni a sziget többi részével, ám a tervet meghiúsították a tiltakozók, akiknek egyik fele úgy gondolta, hogy a nagyobb útépítés veszélyezteti a madarak élőhelyét, a másik fele pedig a manókat féltették.

A tiltakozás vezetője azt állította, hogy kapcsolatban áll a manókkal, akiknek a temploma abban a nagy sziklában található, ahol az útépítés egyik pontja található. Mivel a manók templomai összeköttetésben állnak egymással, ezért már egy lerombolása is katasztrofális következményekkel járna.

A felmérések szerint az izlandiaknak nagyjából az 54 százaléka hisz a manókban, azoknak az erejében, és abba, hogy jót vagy rosszat tesznek. A vita addig gyűrűzött, hogy az ügy az izlandi bíróság elé került.

Döntés 2015-ben született. A határozat értelmében a legendás 70 tonnás „templomot” elköltöztették, persze a manók beleegyezésével. A mitikus lények elégedettek a megoldással.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Hozzászólások

Hódíts rózsával!

Hódíts rózsával!

Könnyű és gyors varázslatok, amelyekhez szinte csak egy virágra lesz szükséged.

Légy őszinte és tisztítsd meg a lelkedet májusban!

Légy őszinte és tisztítsd meg a lelkedet májusban!

Boldog és sikeres időszak lehet számodra a május, ha megfogadod Ambriel, a hónap angyalának tanácsait!

Májusi rúnajóslat

Májusi rúnajóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Ez lesz a május legfontosabb eseménye!

Ez lesz a május legfontosabb eseménye!

Válassz egy lapot a neked szóló jóslatért!

Májusi jóslat

Májusi jóslat

Neked mit üzennek a számok a tavasz utolsó hónapjára?

Váltsd valóra a vágyaidat májusban!

Váltsd valóra a vágyaidat májusban!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Ha választasz egy lapot, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

Heti jóslat

Heti jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

http://ujhazak.com