Rejtélyes zöld gyerekek
Woolpit lakói találtak rá arra a testvérpárra, akikről sosem derült ki, hogy valójában kik lehettek.
Különös esetről őriz feljegyzést az egyik angol kolostor. Ralph of Coggeshall a XIII. században írta le a történetet, ami egy aprócska suffolki faluban, Woolpitben játszódott le.
A krónikaíró arról számolt be, hogy a lakosok Saint Mary’s of the Wolfpitsnél, egy bányagödör közelében, egy fiúra és egy leányra bukkantak, akiknek a bőre zöld volt.
A testvérpár egy szót sem értett abból, amit a helyiek mondani próbáltak nekik, ezért a lakosok a helybeli urasághoz, Richard De Calne-hoz vitték a gyerekeket, akik először csak megállás nélkül sírtak.
A pityergést csak akkor hagyták abba, amikor meglátták a frissen szedett babot. Akkor jelbeszédet alkalmazva kérdezték meg a helyieket, hogy ehetnének-e belőle. A falusiak természetesen megengedték, és a testvérpár sokáig csak babot evett.
Sajnos, a kisfiú hamarosan meghalt. A lány, aki szépen cseperedett, és idővel a zöld színe is eltűnt, sokáig élt Sir Richard udvarában, ám a De Calne család beszámolója szerint, a gyerek zabolátlanul, és furcsán viselkedett.
A rejtélyes lány, amikor sikerült megtanulnia a helyiek nyelvét, elmesélte, hogy a testvérével egy olyan országban éltek, ahol nem sütött a nap, és minden zöld volt. A messzeségben pedig egy fényben úszó ország volt látható, melyet széles folyó választott el az ő hazájuktól.
Az egyik nap birkákat legeltettek az öccsével, ami rosszul végződött, mert találtak egy nagy barlangot, amiből harangzúgás hallatszott. A gyerekek követni kezdték a hangot, s ekkor kerültek át a bányagödörhöz, ahol annyira elvakította őket az erős fény, hogy elestek, és addig a földön maradtak, amíg a falusiak rájuk nem találtak.
William of Newburgh, a krónikaíró társa, úgy gondolta, hogy a testvérpár az aratás idején bukkant fel az angol faluban. Ez István király uralkodása alatt, vagyis 1135 és 1154 között történhetett.
A kislány, aki később feleségül ment egy Lynnből származó férfihoz, azt is elárulta, hogy a hazáját Szent Márton földjének hívják, a lakói pedig keresztények.
A testvérpár rejtélyes történetére több magyarázat is létezik. A krónikaíró szerint a történet szóról szóra megtörtént. A néprajzi elemzők szerint a legenda tündérekről szól, akiket hagyományosan zöld ruhában képzeltek el az emberek. Ugyancsak a pogány hitvilág eleme a barlang, hiszen a pogány túlvilágba egy nagy barlangon át vezet az út, ahol csodálatos zene szól.
Mások úgy gondolják, hogy a gyerekek valójában egy olyan dimenzióból, vagy a túlvilágról érkeztek, amely nagyon hasonlít a miénkre, csak éppen nem süt a nap, és zöld az emberek bőre.
Az egyik legvalószínűbb magyarázat az, hogy a testvérpár szülei meghaltak, és a gyerekek sokáig egyedül kóboroltak a környék erdeiben és alagútjaiban addig, amíg el nem jutottak a faluba, ahol szerencsére megtalálták őket.
(Forrás: legendavadasz.hu)
Különös esetről őriz feljegyzést az egyik angol kolostor. Ralph of Coggeshall a XIII. században írta le a történetet, ami egy aprócska suffolki faluban, Woolpitben játszódott le.
A krónikaíró arról számolt be, hogy a lakosok Saint Mary’s of the Wolfpitsnél, egy bányagödör közelében, egy fiúra és egy leányra bukkantak, akiknek a bőre zöld volt.
A testvérpár egy szót sem értett abból, amit a helyiek mondani próbáltak nekik, ezért a lakosok a helybeli urasághoz, Richard De Calne-hoz vitték a gyerekeket, akik először csak megállás nélkül sírtak.
A pityergést csak akkor hagyták abba, amikor meglátták a frissen szedett babot. Akkor jelbeszédet alkalmazva kérdezték meg a helyieket, hogy ehetnének-e belőle. A falusiak természetesen megengedték, és a testvérpár sokáig csak babot evett.
Sajnos, a kisfiú hamarosan meghalt. A lány, aki szépen cseperedett, és idővel a zöld színe is eltűnt, sokáig élt Sir Richard udvarában, ám a De Calne család beszámolója szerint, a gyerek zabolátlanul, és furcsán viselkedett.
A rejtélyes lány, amikor sikerült megtanulnia a helyiek nyelvét, elmesélte, hogy a testvérével egy olyan országban éltek, ahol nem sütött a nap, és minden zöld volt. A messzeségben pedig egy fényben úszó ország volt látható, melyet széles folyó választott el az ő hazájuktól.
Az egyik nap birkákat legeltettek az öccsével, ami rosszul végződött, mert találtak egy nagy barlangot, amiből harangzúgás hallatszott. A gyerekek követni kezdték a hangot, s ekkor kerültek át a bányagödörhöz, ahol annyira elvakította őket az erős fény, hogy elestek, és addig a földön maradtak, amíg a falusiak rájuk nem találtak.
William of Newburgh, a krónikaíró társa, úgy gondolta, hogy a testvérpár az aratás idején bukkant fel az angol faluban. Ez István király uralkodása alatt, vagyis 1135 és 1154 között történhetett.A kislány, aki később feleségül ment egy Lynnből származó férfihoz, azt is elárulta, hogy a hazáját Szent Márton földjének hívják, a lakói pedig keresztények.
A testvérpár rejtélyes történetére több magyarázat is létezik. A krónikaíró szerint a történet szóról szóra megtörtént. A néprajzi elemzők szerint a legenda tündérekről szól, akiket hagyományosan zöld ruhában képzeltek el az emberek. Ugyancsak a pogány hitvilág eleme a barlang, hiszen a pogány túlvilágba egy nagy barlangon át vezet az út, ahol csodálatos zene szól.
Mások úgy gondolják, hogy a gyerekek valójában egy olyan dimenzióból, vagy a túlvilágról érkeztek, amely nagyon hasonlít a miénkre, csak éppen nem süt a nap, és zöld az emberek bőre.
Az egyik legvalószínűbb magyarázat az, hogy a testvérpár szülei meghaltak, és a gyerekek sokáig egyedül kóboroltak a környék erdeiben és alagútjaiban addig, amíg el nem jutottak a faluba, ahol szerencsére megtalálták őket.
(Forrás: legendavadasz.hu)
Hozzászólások