Szellem jelent meg Demi Lovato mögött?

Rejtélyes, és ijesztő alak tartja szemmel a túlvilágra nyitott énekesnőt, az internetre kikerült fényképen.ghostBárhol, és bármikor találkozhatunk szellemekkel, csak éppen erről nem tudunk, mert sokszor rejtve maradnak a túlvilági lelkek. Az viszont könnyen előfordulhat, hogy a családi album nézegetése közben, vagy a kirándulásról készült képek válogatása során, találnunk egy olyan fényképet, amelyen egy szellem figyel minket.

Emiatt nem kell megijednünk, hiszen halálunk után mi is lehetünk szellemek. Ijedtségre azonban akkor lenne okunk, ha a képen megjelenő alak olyan őrült tekintettel bámulna ránk, mint ahogy a képen látható szellem teszi az énekesnővel.

Demi Lovato már korábban is elmondta, hogy érdeklődik a szellemvilág iránt, ezért nem is lenne meglepő, hogy egy túlvilági lélek csapódott a híres énekesnőhöz. A szellemfotó nagyon gyorsan elterjedt az interneten, és most mindenki azt találgatja, hogy ki/mi lehet a rejtélyes árny.

A szellemre egyelőre nincs magyarázat, viszont az biztos, hogy Lovato megnyugodhat, mert most már senkit sem érdekel a meztelen selfie képei, hiszen a szellemfotó sokkal jobban leköti az emberek figyelmét.

Ön szerint mi látható a képen? Szellem, a fények játéka, vagy valaki csak elterjesztett egy manipulált képet?

(Forrás: karpatinfo.net)

Hozzászólások

Heti jóslat

Heti jóslat

Milyen csodás élményben lehet részed a napokban?

Hódíts rózsával!

Hódíts rózsával!

Könnyű és gyors varázslatok, amelyekhez szinte csak egy virágra lesz szükséged.

Légy őszinte és tisztítsd meg a lelkedet májusban!

Légy őszinte és tisztítsd meg a lelkedet májusban!

Boldog és sikeres időszak lehet számodra a május, ha megfogadod Ambriel, a hónap angyalának tanácsait!

Májusi rúnajóslat

Májusi rúnajóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Ez lesz a május legfontosabb eseménye!

Ez lesz a május legfontosabb eseménye!

Válassz egy lapot a neked szóló jóslatért!

Májusi jóslat

Májusi jóslat

Neked mit üzennek a számok a tavasz utolsó hónapjára?

Váltsd valóra a vágyaidat májusban!

Váltsd valóra a vágyaidat májusban!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Ha választasz egy lapot, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

http://ujhazak.com