A Verdák 3 kulisszatitkai

24 érdekesség Villám McQueen legújabb kalandjáról.Június 15-én kezdték vetíteni a mozikban a Verdák 3 című Pixar-filmet, amiben visszatér Villám McQueen, hogy bebizonyítsa, képes-e felvenni a versenyt az új generációs autóversenyzőkkel, azok közül is a legnagyobb versenyzővel, Vihar Jacksonnal? Annak érdekében, hogy Villám McQueen ismét csúcsformában legyen, szüksége lesz a barátaira és egy Cruz Ramirez nevű technikusra.

Ha a tartalom nem elég ahhoz, hogy kedvet csináljunk a filmhez, akkor a következő kulisszatitkok biztos, hogy elérik ezt a célt.

1. A Verdák harmadik részében találkozhatunk egy visszatérő szereplővel, aki az első részbeli rivális, Joe Komposztor lesz. A karakter most már közvetítőként jelenik meg a mozivásznon. Joe Komposztor eredeti hangja Michael Keaton volt, ám ő nem ért rá, ezért Bob Peterson kölcsönözte a hangját a szereplőnek.

Bob Peterson számára ez a hetedik Pixar-film. Korábban a Szörny Rt-ben és a Némó nyomában-ban, valamint ennek a két filmnek a folytatásában, a Fel!-ben, és a Toy Story 3-ban hallhattuk a hangját, ha eredeti nyelven néztük a filmeket. A magyar változat esetében Ganxta Zolee volt Joe Komposztor hangja.

2. A Pixar esetében a Verdák a második olyan franchise, ami trilógiává nőtte ki magát. Az első a Toy Story volt.

3. A film alkotói rengeteg elsivatagosodott, kihalt autóversenypályát kerestek fel Észak-Karolina területén, hogy azokból merítsenek ihletet.

4. A Verdák 3 tizenegy évvel az első (2006) és hat évvel a második (2011) rész után készült el.

5. Brian Fee korábban asszisztensként dolgozott a Verdák első két részét, tehát számára rendezői debütálás a harmadik epizód.

6. A Pixar történelmében a Verdák 3 a 18. egész estés film.

7. A filmben látható verdákból több, mint 1500 különböző változatot készítettek a mozi alkotói.

8. Az eredeti terv az volt, hogy 2018. június 18-án mutatják be a Verdák harmadik részét, de a film végül dátumot cserélt a Toy Story 4-gyel, ezért a Verdák 3 2017. június 16-án (nálunk 15-én) került a mozikba.

9. A Verdák harmadik része az elsőnek a tükörképe, mert most McQueen a kiöregedő versenyautó, ahogy az első részben The King volt az, és Vihar Jackson az ifjú titán, aki ki akarja rúgni a versenypályáról az öreget, ahogy az első filmben McQueen akarta ugyanezt tenni.

10. A Verdák 3 középpontjában Villám és Hudson Doki kapcsolata áll.

11. A Verdák második részéből visszatér Jeff Corvette, aki abban a filmben versenyzett. Jeff Corvette egy NASCAR-pilóta, Jeff Gordon hangján szólal meg.

12. A Verdák 3 két héttel a DreamWorks Captain Underpants filmje után, és két héttel az Illumination Grujának 3. része előtt debütált az Egyesült Államok mozijaiban.13. A Pixar egy életnagyságú Villám McQueennel reklámozta a filmet a Detroit Auto Show-n.

14. Luigi eredeti hangját Tony Shalhoub adta. Ő azon kevés színészek egyike, akit megkértek arra, hogy akcentussal beszéljen. Ilyesmit csak ritkán kérnek, mert a Disney szerint az akcentus nem hat elég természetesnek, és rossz hatással van a végeredményre.

 

15. A Verdák 3 című filmen 250-nél is többen dolgoztak.

16. A film zenéjét az Emmy-díjra jelölt Lorne Balfe szerezte. Ugyancsak ő szerezte a DreamWorks-nek, A Madagaszkár pingvinjei, a Megaagy és az idei Lego Batman – A film zenéjét.

17. A Verdák 3 első előzetesét 2013. november 21-én adta ki a Disney, ám ezt az ajánlót annyira sötétre szerkesztették, hogy több szülő nem engedte, hogy a gyereke megnézze.

18. Brian Fee rendező elmondta, hogy annak ellenére, hogy beszélő versenyautókról szól a film, mégis a Verdák 3 az egyik legrealisztikusabb Pixar-film, mert „a való világban játszódik, valódi 'emberekkel' és problémákkal”.

19. A Verdák 3 új generációs autóversenyzői közül sok viseli a szinkronhangja keresztnevét. Erre példa Chase Elliot NASCAR-versenyző, aki a Chase Racelott karakternek adta a hangját.

20. Egy ideig az volt a terv, hogy a Verdák 3 premierjével egy időben az Avalanche Software megjelentett egy videojátékot, de ez végül nem valósult meg.

21. A Verdák-trilógia eddig mindegyik része ugyanabban az évben jelent meg, mint A Karib-tenger kalózai új része.22. Az animációs szakembereknek rengeteg ideje elment azzal, hogy a versenyautók mozgása minél realisztikusabb legyen. Nagyon oda kellett figyelnünk például arra, hogy bizonyos sebességnél hányat forog a kerék egy másodperc alatt.

23. A Szörny egyetem óta ez az első olyan Pixar-film, ami G korhatáros, tehát korhatár nélkül megtekinthető.

24. Nem Komposztor az egyetlen visszatérő szereplő az első részből, aki teljesen másképpen néz ki. A 123-as rendszámú No Stall versenyző az első részben piros fényezést kapott, most kék színben tér vissza.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Hozzászólások

Brendan Frasert újra kellett éleszteni A múmia forgatásán

Brendan Frasert újra kellett éleszteni A múmia forgatásán

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 25 éve bemutatott blockbusterről.

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

http://ujhazak.com