Emlékezetes női alakítások 2018-ból

Tíz színésznő, aki idén remek munkát végzett.Saoirse Ronan (Lady Bird): Csak 24 éves, mégis már három Oscar-jelölést mondhat a magáénak Saoirse Ronan, aki a legutóbbi jelölést a Lady Bird főszerepéért kapta. A gyerekszínészből hollywoodi sztárrá avanzsáló Ronan eddigi munkái közül azért lóg ki a sorból a Greta Gerwig rendezői debütálásában nyújtott alakítása, mert korábban soha nem volt ennyire belevaló, szenvedélyes és vicces.

A Lady Bird önmagában is 2018 egyik legjobb filmje, amiben Saoirse Ronan mellett meg kell említeni Laurie Metcalfot, ugyanis a két színésznő anya-lánya párosa a filmtörténelem egyik legjobbja lett.

Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában): Megérdemelten nyert idén Oscar-díjat Frances McDormand, aki a lánya gyilkosát hiába kereső, a rendőrséget is felbosszantó, kétségbeesett anyukát játszik Martin McDonagh Három óriásplakát Ebbing határában című filmjében.

Mildred eleinte félelmetes pszichopatának tűnik, de később kiderül, hogy legbelül egy gondoskodó anyuka, akit mardos a bűntudat és a gyász.

Emily Blunt (Hang nélkül): A színésznő sem úszhatta meg a horrorfilmek átkát, ám ennek ellenére Emily Blunt részt vett a Golden Globe-gálán, de nem a Hang nélkül, hanem a Mary Poppins visszatérben nyújtott játéka miatt, pedig annál sokkal ikonikusabb alakítást nyújtott a Hang nélkül szülés-jelenetében.

Toni Collette (Örökség): A díjátadók nem rajongónak a horrorfilmekért, ezért borítékolható, hogy a műfaj kedvelői hiába kaptak idén olyan alkotásokat, mint az Örökség, a Sóhajok vagy a Hang nélkül, mert valószínű, hogy 2018-ban sem kapnak elismerést a horrorfilmek.

Ez már csak azért is szomorú, mert Ari Aster első nagyjátékfilmje, az Örökség, díjat érdemelne, ahogy a főszerepet játszó Toni Collette is, aki ebben a filmben bemutatta az érzelmek széles és szélsőséges skáláját.

Margot Robbie (Én, Tonya): A színésznő már sokféle szerepben megmutatta, hogy több egy átlagos, szexi szőke nőnél, ám sokakat meglepetésként érhetett, hogy mennyire jól áll neki a suttyó antihős szerep.

Az Én, Tonya című filmben Margot Robbie keltette életre a műkorcsolyázó, elég megosztó személyiséggel megáldott Tonya Harding karakterét, akit a nézők elítélnek, de valahol szimpatizálnak is vele.

Ez a megosztottság nem működött volna Robbie hihetetlenül erős alakítása nélkül. A film végi monológért, amit állítólag a színésznő improvizált, külön Oscar-díjat érdemelne.

Lady Gaga (Csillag születik): A zeneipar meghódítása kevésnek bizonyult Lady Gaga számára, aki színészi babérokra tört, ezt pedig nagyon jól tette, hiszen a popdíva már az American Horror Storyban nyújtott alakításával is elnyerte a Golden Globe-díjat, ám igazi hollywoodi sztárra a Csillag születik tette.

Azon senki sem lepődött meg, hogy Lady Gaga gyönyörűen énekel a filmben, ám az már csodálatra méltó, amilyen színészi alakítást nyújtott a háromszoros Oscar-jelölt partnere, Bradley Cooper mellett. A popdíva tényleg képes volt elhitetni a nézővel, hogy életében először énekel a színpadon.Elizabeth Debicki (Nyughatatlan özvegyek): Steve McQueen filmjében jobbnál jobb alakítást nyújtottak a színészek, de a rablásra készülő feleségek sorából ki kell emelni Elizabeth Debicki egyszerre komikus és tragikus játékát.

A Nyughatatlan özvegyekben a színésznő által alakított, a férje és az anyja által is bántalmazott, Alice sokkal több egy szép, magas nőnél, ugyanis mesteri manipulátor, ráadásul hozzáköthetőek az özvegyek legviccesebb pillanatai is.

Rose Byrne (A Meztelen Juliet): Bármilyen műfajban képes megállni a helyét Rose Byrne, de a legszenzációsabb munkát vígjátékokban végzi. Így történt ez A Meztelen Juliet című film esetében is, amiben a válságban lévő Annie-ként nevettette meg a nézőket.

Emellett meg kell említeni, hogy a másik főszerepben szintén nagyot alakító Ethan Hawke és Byrne között olyan jól működött a kémia, hogy a romkom műfaj egyik legszerethetőbb párosává váltak.

Vicky Krieps (Fantomszál): A fiatal, viszonylag tapasztalatlan Vicky Krieps a színészlegenda Daniel Day-Lewis mellett állta meg a helyét a Fantomszál című filmben, amiért felháborító módon nem kapott Oscar-jelölést, pedig a színésznő ugyanúgy elvarázsolta a nézőket, ahogy a filmbeli karaktere a szadista ruhatervezőt.

Szamosi Zsófia (Egy nap): A színésznő már az Oscar-díjas Mindenki zsarnoki tanárnő szerepével bebizonyította, hogy helye van a legnagyobb amerikai színésznők mellett, de 2018-ban Szamosi Zsófia egy teljesen új arcát ismerhették meg a nézők.

Az elsőfilmes Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjében olyan hitelesen adta elő Szamosi Zsófia az anyák mindennapjait, hogy azért kritikusi díjat kapott a Cannes-i Filmfesztiválon. A színésznő érzékeny és magával ragadó játéka még azokkal a nézőkkel is megérteti, hogy milyen nehéz három gyerek nevelése, ami mellett még a házasságot is meg kellene menteni, akiknek soha eszébe se jutott a családalapítás gondolata.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

http://ujhazak.com