Így néznek ki a Trónok Harca helyszínei a való életben

A kasszasiker film már emberek millióit hódította meg világszerte.

Az érdekes történet, a látványos jelenetek hamar magukra vonzzák a tekinteteket, de azért az sem utolsó, hogy milyen helyszíneket választottak a forgatáshoz, hiszen ez is hozzá járult a sikerhez. Ezeket a mágikus helyeket mutatjuk most be, amiket te magad is felkereshetsz, ha úgy tartja kedved és persze módod is van rá.

10 Grjótagjá: A mágikus barlang, mely egy vulkán kitörés során jött létre, Izlandon található. Ez a helyszín volt az, ahol a filmben a szerelmesek, utat engedtek vágyaiknak. Egy ilyen jelenethez nem is lehetett volna romantikusabb, titkosabb helyet választani. A barlangban lévő kék tóban egyébként nem csak gyönyörködni lehet, hanem csobbanni is.

1

9 Santa Florentina Vár: Észak-Barcelonában található a 11.
században épült vár, mely a Katalán Autonóm Közösséghez tartozik. A 20. században bővítették az erődítményt, így mára igazi keveréke a középkori és az újszerű építészetnek.

2

8 Sötét Sövények: A titokzatos hely, Írországban található. Az egykori Stuart család ültette ezeket a fákat, birtokukhoz vezető út szélére, hogy az odalátogatóknak még érdekesebbé tegyék az utazást.

3

7 Fort Ricasoli: A Máltai Lovagrend építette ezt a hatalmas komplexumot, a 17. században. Célja, hogy óvja Máltát a háborúktól, különböző támadásoktól, ez pedig a mai napig sincsen másképp. Rengeteg filmnek szolgált már helyszínéül egyébként ez a hely.

4

6 Girona: Barcelonától egy órára található a középkori város, mely szintén a Katalán Autonóm Közösséghez tartozik. Legnagyobb látványossága a Girona Katedrális, de népszerű itt a zsidó negyed és az arab fürdők is.

5

5 Bardenas Reales: Spanyolország félig sziklás, félig sivatagos területét ma már az UNESCO védi, hiszen igen egyedi terület ez a földön. A homok és a több ezer, több millió éves sziklák együttese, egy egészen különleges látványt hoznak létre, nem csoda, hogy ezen a helyen is megakadt a producerek szeme.

6

4 Split: Horvátország egyik legnagyobb építészeti nevezetességét is az UNESCO védi. Több viharos évszázad áll már a város mögött, ez a csoda azonban töretlenül a helyén áll és így is marad.

7

3 AIT-Ben-Haddou: A marokkói sivatag híres erődítménye, már rengeteg filmben szerepelt. A több ezer éves maradványt, szintén az UNESCO védi. Nagyon híres a turisták körében, mégis igen csak jó állapotban pompázik, korához képest.

8

2 Azure Window: A film esküvői helyszíne, Máltában található, Gozo szigetén. A festői hely igen népszerű, kirándulók, fotósok, filmesek körében. Környezeti adottságainak köszönhetően pedig a búvárok körében is érdekes.

9

1 Dubrovnik: Horvátország legnépszerűbb városában található a középkori királyi lak, a Földközi-tenger ölelésében. Gyönyörű tengerpartok és színvonalas nyaralók várják a pihenni vágyókat, egész évben.

10

(forrás: placestoseeinyourlifetime.com)

Hozzászólások


Nem vágják ki a meleg részeket A szépség és a szörnyetegből

Nem vágják ki a meleg részeket A szépség és a szörnyetegből

A Walt Disney filmstúdió kijelentette, hogy nem fogják megváltoztatni a filmet Malajzia kedvéért.

Hibás üzenete van az Ariel, a kis hableány című történetnek

Hibás üzenete van az Ariel, a kis hableány című történetnek

Tizenöt film, aminek nagyon elbaltázták a mondanivalóját.

Kilenc dolog, amit kevesen tudnak az Oscar-díjról

Kilenc dolog, amit kevesen tudnak az Oscar-díjról

Mi az „A sötét lovag” szabály, ki volt a legfiatalabb díjazott, és ki ment mindig haza üres kézzel?

A filmtörténelem kilenc megválaszolatlan kérdése és a lehetséges válaszok

A filmtörténelem kilenc megválaszolatlan kérdése és a lehetséges válaszok

A Titanic, a Deadpool, de a Sötét lovag is nyitva hagyott egy-egy kérdést.

Filmes elnökök, akik jobbak lehetnének, mint Trump

Filmes elnökök, akik jobbak lehetnének, mint Trump

Öt karakter, akit sokan szívesen látnának az USA élén.

Filmek, amelyekben a színészek nem imitálták a pikáns jeleneteket

Filmek, amelyekben a színészek nem imitálták a pikáns jeleneteket

Hatalmas botrányt okozott néhány alkotás, miután kiderült, hogy a színészek tényleg szexeltek a hitelesség kedvéért.


Tíz film, amiért idén megéri moziba menni

Tíz film, amiért idén megéri moziba menni

2017-ben jön a T2 Trainspotting, az Alien: Covenant, de a Star Wars VIII. is.

2016 legjobb filmjei

2016 legjobb filmjei

Akadt néhány kellemes meglepetés a tavalyi mozikínálatban.

Romantikus, nem agyonismételt filmek karácsonyra

Romantikus, nem agyonismételt filmek karácsonyra

Ha te is unod a Reszkessetek betörőket!, és a többi minden ünnepen leadott filmet, akkor ez a lista neked szól!

15 érdekesség a ma 15 éve bemutatott Gyűrű Szövetségéről

15 érdekesség a ma 15 éve bemutatott Gyűrű Szövetségéről

2001-ben került a mozikba A gyűrűk ura trilógia első része.

http://ujhazak.com