Kicsoda a Loki második részében felbukkant rejtélyes karakter, és milyen hatást gyakorolhat a Moziverzumra?

Spoileres elmélkedés az új szereplőről.Múlt héten érkezett a Disney+-ra a Marvel új sorozata a Loki, aminek második része egy olyan új karaktert mutatott be, aki nagy hatást gyakorolhat a Moziverzumra. De kicsoda a Sophia Di Martino által alakított Lady Loki, hogyan bukkant fel a Thor-képregényekben, és hogyan illeszkedhet a Loki című sorozat történetébe?

Lady Loki a képregényekben: Ha ismered az igazi skandináv mitológiát, akkor jól tudod, hogy Loki mindig is egy alakváltó csínytevő isten volt, aki bármilyen alakot fel tudott ölteni, tehát nem meglepőmódon női formát is.

Sőt, Loki nemcsak emberi alakot vett fel, hanem bármilyet, így állatét is, ahogy az a vele kapcsolatos egyik legismertebb legenda is bizonyítja, ugyanis ebben a történetben egy kanca képében jelent meg, és termékenyült meg egy Svaðilfari nevű csődörtől, majd világra hozott egy nyolclábú lovat, aki Odin nagyra becsült paripája lett.

A skandináv mitológiával ellentétben a Marvel képregényekben elég sokat kellett várni Lady Loki felbukkanására, ugyanis ez először csak 2007-ben történt meg abban a Thor-kötetben, amely a Ragnarök utáni cselekményeket meséli el.

A képregényekben ez az esemény sokkal súlyosabb következményekkel járt, mint a filmben, ugyanis csak Thor élte túl. A teljesen elpusztult Asgard uralkodója útra kelt, hogy felkutasson minden korábbi asgardit, aki emberi testben született újjá, nem emlékezve az előző életükre, és segítsen nekik visszaszerezni a régi erejüket.

Természetesen ebbe Loki is beletartozott, ám Thor legnagyobb megdöbbenésére, az öccse női testben reinkarnálódott. Habár Loki bizonygatta, hogy végzett a gonosz énjével, mégis idővel kiderült, hogy ez egy újabb nagy ármánykodásának a kezdete volt.

Loki ugyanis Dr. Doommal szövetkezve, kvázi ellopta a Lady Sifnek szánt testet, és olyan eseményeket indított el, amelyek odavezettek, hogy Thort száműzték, az asgardiak pedig letelepedtek Latveriában.

Később Loki visszaalakult a hagyományos férfi alakjába, de csak azt követően, hogy elültette a káosz magvait szerte a Marvel Univerzumában. Ezt követően Loki még jó néhányszor átváltozott. Ennek oka egyfelől az volt, hogy hamarosan ismét meghalt, majd gyerekként visszatérve, némileg meglepő módon, Asgard hősévé vált.

Mindez annak köszönhető, hogy a Marvel arra törekszik, hogy a nyilvánvalóan gonosztevő csínytevés istenéből egy semleges, káoszteremtő karakter váljon, elvégre semmi érdekes nincs egy káosz istenében, ha kiszámíthatóvá válik.

Loki neme: Bár a képregény szerint Loki Lady Sif testét tulajdonította el annak érdekében, hogy Lady Loki lehessen, mégis mostanában a Marvel próbál úgy utalni a karakterre, hogy az ne legyen egyértelműen se nő, se férfi, ugyanis a hivatalos álláspont az, hogy Loki genderfluid (nemváltó) és pánszexuális, tehát bárkit szerethet, nemtől függetlenül.

Ezt az utóbbit a 2014-es Original Sin: Thor & Loki - The Tenth Realmban (magyarul: Eredendő bűn: Thor és Loki - A tizedik birodalom) történetben jelentették ki véglegesen. Azt követően, hogy Loki felfedezte a Heven nevű tizedik birodalmat, és a rég elveszett Angela nevű nővérét, női alakot vesz fel, hogy elvegyüljön a birodalom angyali harcosai között. Ezek után a történet végén Odin kimondja azt, ami már egyértelmű: „Gyermekeim. A fiam, a lányok, és az, aki egy kicsit mindkettő.”

Emellett Loki a saját, Loki: Agent of Asgardban (magyarul: Loki: Asgard ügynöke) című, képregénysorozatában több köteten keresztül visel női alakot. Ebben a szériában találkozik újra a régi barátjával és szövetségesével, Verityvel, az egyetlen élőlénnyel, akinek Loki képtelen hazudni, és az általa felvett női forma is a barátja iránti bizalmát és sebezhetőségét jelképezi.

Muszáj kihangsúlyozni, hogy mindez nem a Marvel találmánya, mert Lokit már az eredeti skandináv mitológiában is így ábrázolták évszázadokon keresztül. Loki tehát egy csínytevő, aki bármilyen és akármilyen nemű formát képes felvenni, méghozzá úgy, hogy ehhez nem muszáj ellopnia egy asgardi testet.

Jelenleg pedig minden jel arra mutat, hogy a Marvel Moziverzum is készen áll Loki ezen tulajdonságának feltérképezésére, ugyanis a Loki írója elmondta, hogy a karakter nemváltó képessége olyasmi, amit szeretnének alaposan körbejárni az első évadban.Lady Loki illeszkedése a Marvel Moziverzumba: A második rész után biztossá vált, hogy Di Martino alakítja Lady Lokit a Disney+ sorozatában, ám sok kérdést vet fel Loki eme inkarnációja. Egyelőre az sem derült ki, hogy ezt az alakot csak felvette, vagy egy olyan idővonalról származik, amelyen Loki mindig is nő volt?

Ami biztos, hogy a színésznő ugyanazt a karaktert alakítja, amelyet Tom Hiddleston, csak a Moziverzum egy későbbi időpontjából. Nem kizárt, hogy minden, amin a sorozatbeli Loki a TVA foglyaként keresztül megy ugyanaz, amit a jövőbeli énje már megtapasztalt.

Az első rész egyik meglepetése alapján páran azt gyanítják, hogy Lady Loki összefogott Kanggal, a hódítóval, hogy az időt fegyverként használva leszámoljanak a TVA-vel. Ami nagyon valószínű, hogy a Marvel Moziverzum nem tervezi Lady Loki eredeti történetének feldolgozását, tehát a képregényekkel ellentétben, Di Martino karaktere nem rabolva szerezte a testét. Ennek oka az lehet, hogy bár a 2007-es Thor-képregény történetét rengetegen szerették, mégis napjainkban sokan transzfóbnak bélyegeznék.

Ha a Marvel mégis képregényekből merítene, akkor a legújabb Loki-történetekben kereshetnek támpontot a Lokihoz és Lady Lokihoz köthető konfliktusok esetében. Mostanában ugyanis Lokit nem egyértelmű gonosztevőként kezelik a képregényekben, amelyekben gyakran azon rágódik, hogy a sorsa az, hogy ő pusztítja el Asgardot.

Ez a félelme egy új karakterben, King Lokiban manifesztálódik a Loki: Agent of Asgardban. Ebben a történetszálban Loki harca saját magával arra motiválja, hogy megváltoztassa a sorsát annak érdekében, hogy azzá váljon, akivé ő szeretne, mert ő már nem a Hazugságok Hercege, hanem a Történetek Istene.

Lady Loki után jöhet King Loki: Ahogy már a sorozat elrajtolása előtt sokan sejtették, hogy Di Martino Lady Lokit fogja alakítani, úgy Richard E. Grant esetében azt gyanítják, hogy ő lesz King Loki, vagy legalábbis Hiddleston Lokijának egy idősebb és sokkal gonoszabb verziója. Amennyiben ez bebizonyosodik, akkor a sorozatbeli Loki ahhoz hasonló dilemmával találja szembe magát, mint a fentebb említett képregényben.

Lehet, hogy a Grant által alakított Loki fogja megmutatni Lokinak az előre elrendelt kozmikus pusztító sorsot, míg Di Martino karaktere a szabadságot és az előre meg nem írt sors lehetőségét veti fel. Könnyen lehet tehát, hogy a két karakter a rajongók által már jól ismert és szeretet Loki két lehetséges jövőképét mutatja meg.

Ahogy már több kiváló időutazós történet, úgy a Loki is a szabad akarat és az eleve elrendelt sors közti ellentmondást járhatja körül a hátralévő négy részben.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

http://ujhazak.com