Magyar programok a hollandiai Go Short rövidfilmfesztiválon

A magyar filmek is bemutatkoznak 2019 tavaszán a Go Short Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon a hollandiai Nijmegenben - közölték az MTI-vel a szervezők hétfőn.A tájékoztatás szerint a filmfesztivál fókuszában a legjobb frissen forgatott európai rövidfilmek állnak. 2019 tavaszán több mint 300 film lesz látható a programban, amelyet műhely- és panelbeszélgetések, valamint olyan kísérőrendezvények színesítenek, amelyeken kiemelt figyelmet kap Magyarország és a magyar rövidfilm.

    
A magyar alkotásokra fókuszáló három program a magyar filmkultúra jelenében és múltjában kíván elmélyedni. Magyarország hollandiai nagykövetségének támogatásával néhány magyar filmgyártó is meghívást kapott, amelyek pódiumbeszélgetések formájában mutatkozhatnak be a fesztivál közönségének. Mint a szervezők közölték, az animációs és a klasszikus rövidfilmeket is felvonultató 11. Go Short rövidfilmfesztivál nemzetközi színteret biztosít a rövidfilmeknek és alkotóiknak, valamint ajtókat nyit a szélesebb közönség, valamint a nemzetközi filmvilág felé.
    

A 2019. április 3-7. között zajló filmfesztiválra mintegy 19 ezer látogatót várnak.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

http://ujhazak.com