Az ételkiszállítók értékelési rendszerének átalakítását javasolja a GVH

Az átláthatóság érdekében felül kell vizsgálni az ételkiszállítók értékelési rendszereit - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerdán az MTI-vel.A változtatást a szeptemberben végzett gyorselemzésük alapján javasolják. A GVH megállapította ugyanis, hogy az ételkiszállítóknál a fogyasztói visszajelzések rendszere hiányos, pontatlan, visszaélésekre ad lehetőséget. Kifogásolták többek között, hogy a vásárlók olykor utólag, és akár többször is módosíthatják korábbi véleményeiket. Az értékelő platformok egy részéről ráadásul nem derül ki, hogy az értékelés milyen szempontok és módszertan szerint készül, hány véleményt összesítenek, vagy nem egyértelmű, hogy a szöveges visszajelzésekből hogyan lesz értékelés.


A platformok többségénél nem találtak tájékoztatást arról, hogy moderálják-e az értékeléseket, és mi alapján. Tudnak olyan esetről is, amikor egy értékelés nem jelent meg az érintett étterem mellett. A közlemény szerint a versenyhatóság a honlapján nyilvános ajánlásokat tett közzé a hiányosságok miatt. Hangsúlyozták, hogy az átlátható értékelési rendszer segít megőrizni a fogyasztói bizalmat, míg a vélemények torz megjelenítése megtévesztő, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak is minősülhet, vagyis büntetendő lehet.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezekkel a trükkökkel próbálnak manipulálni a boltokban!

Ezekkel a trükkökkel próbálnak manipulálni a boltokban!

Kerüld el a csapdákat, amelyekkel több költésre próbálnak rávenni a kereskedők!

Ezekre a jelekre figyelj, ha online webáruházban vásárolsz!

Ezekre a jelekre figyelj, ha online webáruházban vásárolsz!

Négy dologból tudhatod, ha át akarnak verni az internetes vásárlás során.

Jobb csukló törése esetén 500 forintot fizetett a biztosító 28 éves díjfizetés után

Jobb csukló törése esetén 500 forintot fizetett a biztosító 28 éves díjfizetés után

Megdöbbentő, hogy semmit sem ér baleset esetén a lakásbiztosításod.

Kenyereket és péksüteményeket vizsgáltak a fogyasztóvédők

Kenyereket és péksüteményeket vizsgáltak a fogyasztóvédők

Nyolcvan különböző sütőipari termékből harminc esetében találtak kifogást a fogyasztóvédők, a kenyerekkel és péksüteményekkel kapcsolatban a legjellemzőbb probléma a túl magas sótartalom volt, néhány ...

1280 Forintért ment egy km-t a taxis jogsi nélkül. A taxisok 70%-a csal. Kik ezek, akik kiüldözték az Übert az országból?

1280 Forintért ment egy km-t a taxis jogsi nélkül. A taxisok 70%-a csal. Kik ezek, akik kiüldözték az Übert az országból?

Jogosítványa sem volt a taxisnak, aki 280 forint helyett 1280 forintért vitte az utasokat a Sziget Fesztivál alatt. Egy 1-es számot ragasztott a kötelező ármatricáján szereplő 280 forintos szám elé. ...

Békéltető testület: egyre tudatosabbak a vásárlók

Békéltető testület: egyre tudatosabbak a vásárlók

A vásárlók egyre tudatosabbak, egyre többen ismerik, és élnek jogaikkal, a vállalkozások pedig együttműködőbbek a korábbi évek gyakorlatához képest - mondta Baranovszky György, a Budapesti Kereskedelm...

Fulladásveszélyes játszószőnyegeket talált a fogyasztóvédelmi hatóság

Fulladásveszélyes játszószőnyegeket talált a fogyasztóvédelmi hatóság

Fulladásveszélyes játszószőnyegeket talált és a fogyasztóvédelmi hatóság, laboratóriumi vizsgálatnál az ellenőrzött 12 fajta játszószőnyegből 7-nél az előírt húzóvizsgálat során darabkák váltak le - k...

Fogyasztóvédelem: behajtási költségátalány lakossági fogyasztóra nem érvényesíthető

Fogyasztóvédelem: behajtási költségátalány lakossági fogyasztóra nem érvényesíthető

A behajtási költségátalány természetes személlyel, azaz lakossági fogyasztóval szemben nem érvényesíthető - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) kedden miután egyre több panasz érkezik hoz...

Fogyasztóvédelem: kevesebb panasz érkezett a telekommunikációs szolgáltatásokat kínáló vállalkozásokra tavaly

Fogyasztóvédelem: kevesebb panasz érkezett a telekommunikációs szolgáltatásokat kínáló vállalkozásokra tavaly

Tavaly összesen 2539 fogyasztói panasz érkezett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz (NFH) a különböző elektronikus hírközlési szolgáltatásokkal kapcsolatban, ez 5 százalékkal kevesebb az előző éviné...

Veszélyes lámpákat szűrt ki a fogyasztóvédelmi hatóság

Veszélyes lámpákat szűrt ki a fogyasztóvédelmi hatóság

Akkumulátoros, tölthető zseblámpákat, fejlámpákat és asztali lámpákat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság, a vizsgált kilencféle termékből nyolc nem volt megfelelő. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Ha...

http://ujhazak.com