A GVH engedélyezte az Axel Springer Schweiz AG és a Ringier AG svájci fúzióját

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljáró versenytanácsa engedélyezte, hogy az Axel Springer Schweiz AG és a Ringier AG, a svájci eszközeiket egy általuk közösen irányított vállalkozásban egyesítsék, a magyar eljárásra az összefonódás közvetett hatása miatt volt szükség.

A GVH honlapján hétfőn megjelent határozat megállapítja, hogy a Ringier AG és az Axel Springer Schweiz AG (AS AG) idén szeptember 16-án megállapodást kötöttek svájci médiaeszközeik - lapok, online kiadványok, rádió és televízió műsorok - egy általuk 50-50 százalékban tulajdonolt közös vállalkozásban történő egyesítéséről.

GVH, végtörlesztés

A közös vállalkozás ügydöntő szerveiben azonos arányú szavazati jogokkal rendelkeznek a felek. A két társaság másnap már megkérte a GVH engedélyét a fúzióhoz.

Sem az AS AG, sem pedig a Ringier AG nem rendelkezik magyarországi tagvállalattal, így csak a külföldön megjelenő lapjaikat értékesítik itt csekély példányszámban, minimális árbevétellel.

A két cégcsoport 2010-ben több kelet-közép-európai országban - így Lengyelországban, a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában, Szerbiában - a közös irányításuk alá tartozó Ringier Axel Springer Media AG (RASMAG) irányítása alá szervezte a tevékenységeit.

Magyarországon erre 2014-ben került sor, amit a GVH engedélyezett.

Így került a RASMAG irányítása alá a Blikk- és a Kiskegyed-lapcsalád, továbbá különböző tematikájú magazinok, televíziós műsorújságok, illetve e lapok online változatai. Ezekből a múlt évben több mint 15 milliárd forint nettó árbevétel származott.

A határozatban a GVH ismerteti: akkor kell a versenyhatóság engedélyét kérni, ha a fuzionáló vállalkozások együttes árbevétele meghaladja a 15 milliárd forintot, vagy pedig van közöttük kettő olyan, amelynek a nettó árbevétele - egyenként - eléri az 500 millió forintot.

Miután ezek a kritériumok teljesültek, a svájci fúzió közvetett magyarországi részvevője lett a Ringier AG és az Axel Springer csoport, amelyeknek engedélyt kellett kérniük a közös vállalat alapításához.

A határozat indoklása kiemeli, hogy a Gazdasági Versenyhivatal csak a magyar piacra gyakorolt hatásokat értékelheti. Miután a svájci közös vállalat alapítása kizárólag az alapítók svájci tevékenységeit érinti, azok nem kapcsolódnak a magyar piachoz, ezért annak hatásaival nem kell számolni.

A közös vállalkozás alapítása azonban erősítheti az alapítók közötti koordinációt, aminek szintén lehetnek káros versenyhatásai. A GVH ilyen jellegű - a magyar piacra gyakorolt - káros versenyhatásokat nem azonosított. Az alapító vállalkozáscsoportok ugyanis a magyarországi vállalkozásaikat jelenleg is közösen irányítják.

Ezért engedélyezte a svájci fúziót a magyar versenyhatóság.

MTI

Hozzászólások


Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...


KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

A novembertől életbe lépett kormányrendelet alapján könnyebb és egyszerűbb lakossági bankszámlát váltani, a szabályozás növeli a bankok közötti versenyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ...

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

Lezárult az idei Tanyafejlesztési program, a benyújtott 478 pályázatból 253 nyert el támogatást, mintegy 730 millió forint értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárf...

http://ujhazak.com