A Jobbik bevezetné a reklámadót

A Jobbik kormányra kerülése esetén bevezetné a főként a multinacionális cégeket sújtó reklámadót.

jobbik_logo


Az ellenzéki párt vasárnap az MTI-vel azt közölte: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentése, miszerint a reklámadót jövőre sem tervezik bevezetni, annak jele, hogy a kormány továbbra sem akarja a multicégeket jobban terhelni, inkább az emberek újabb megszorítása várható.

A Jobbik szerint egyértelmű, hogy a kormány a reklámadóval kapcsolatos törvényjavaslatával "csak zsarolta az érintett kereskedelmi médiumokat, hogy még kormánybarátabbak legyenek", s végül paktumot kötöttek. Így a Jobbikra vár a kereskedelmi médiumok, főként a két nagy tévétársaság "megregulázása", hiszen eddig következmények nélkül maradtak törvénysértéseik, akármilyen társadalomromboló műsort vagy súlyosan kiegyensúlyozatlan híradást sugároztak - írták.

"Hazánkból való kivonulásuk komoly eredmény volna" a Jobbik szerint, egyben utat nyitna a színvonalas televíziós szórakoztatás, többek közt történelmi magyar játékfilmek, sorozatok gyártása előtt. A közmédia nézettségének növekedése pedig reklámbevételeinek növekedésével is járna.
Hozzátették, hogy a reklámadót az Iránytű Intézet reprezentatív felmérése szerint a választópolgárok döntő többsége támogatná: több mint kétszer annyian helyeslik, mint ahányan elutasítják, ami azért is figyelemre méltó, mert "az adókat zsigerből ellenzik az emberek".
"Így a Jobbik-kormány első intézkedései közt lesz a főként a multicégeket sújtó reklámadó bevezetése" - zárul a közlemény.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com