A Kőröstej 12 ezer tonna sajt exportjáról kötött szerződést Rijádban

A Kőröstej tizenkétezer tonnányi sajt szállításáról írt alá szerződéseket Rijádban, a Magyar-Arab Üzleti Fórumhoz kapcsolódó tárgyalásokon - közölte a cégcsoport az MTI-vel hétfőn.

letöltésA szerződések értelmében 2014-ben és 2015-ben a Kőröstej több mint 60 millió dollár értékben szállít arab megrendelőinek sajtokat. Elsősorban HAJDÚ grill sajtot, a HAJDÚ kashkavalt és krémfehér sajtokat szállítanak - ismertették a közleményben.

A Magyar-Arab Üzleti Fórum vasárnap kezdődött Rijádban, fővédnöke Orbán Viktor miniszterelnök és Mukrin bin Abdel-Aziz asz-Szaúd herceg, miniszterelnök-helyettes. A fórumon mezőgazdasági, élelmiszeripari, egészségügyi, technológiai cégek mutatkoztak be az Arab-öböl térségéből és Észak-Afrikából érkező mintegy 500 üzletembernek, importőrnek, forgalmazónak.

Az eseménysorozaton jelen voltak a Kőröstej libanoni, egyesült arab emírségekbeli, jordániai, kuvaiti, szaúd-arábiai és szíriai kereskedelmi partnerei is - jegyezték meg a közleményben.

A Kőröstej vállalatcsoportot a libanoni származású Riad Nabulszi alapította 1989-ben. Az MTI korábbi információi szerint a Kőröstej évi 21 ezer tonnás termelésével az ország egyik legnagyobb sajtgyártója, négy vállalata 2012-ben a magyarországi sajttermelés egyharmadát adta. A Kőröstej cégcsoport sajttermelésének kétharmadát értékesíti külpiacokon, elsősorban az arab országokban.

A cégcsoporthoz tartozó vállalatok - a Caravanes Kft., a Bábel Sajt Kft., a Drávatej Kft., a Kőröstej Kft. és a Wassim Sajt Kft. - mintegy ezer embert foglalkoztatnak - közölte a társaság.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com