A Magyar Telekom igazgatósága nem javasol osztalékot 3013-ra

A Magyar Telekom igazgatósága azt javasolja a közgyűlésnek, hogy a társaság ne fizessen osztalékot a 2013. gazdasági év után - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.

telekomA közlemény szerint a testület megtárgyalta a Magyar Telekom Nyrt. magyar számviteli szabályok (HAR) szerinti és a Magyar Telekom Csoport IFRS szerint készült 2013. évi gazdálkodásáról szóló éves beszámolóját, és azt elfogadásra javasolja a közgyűlésnek.

A közlemény szerint a javaslat "összhangban van a társaság osztalékpolitikájával, amely szerint az eladósodottsági rátát (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített arányát) a 30-40 százalék közötti céltartományban kívánja tartani, és tükrözi a csoport pénzügyi helyzetét".

A társaság már tavaly decemberben arra hívta fel a részvényesek figyelmét, hogy úgy gondolja, nem lesz olyan helyzetben, hogy osztalékot fizessen a 2013. évi eredmény után.

A Magyar Telekom 2014. április 11-én tartja éves rendes közgyűlését.
Az elemzői várakozásoknál kisebb negyedik negyedévi eredményről számolt be a Magyar Telekom Nyrt. csütörtökön, a társaság 253 millió forint adózott eredményt ért el, míg egy évvel korábban 1,61 milliárd forint vesztesége volt ugyanebben az időszakban.

A távközlési társaság éves árbevétele 2013-ban 637,5 milliárd forint volt, 5 százalékkal haladta meg az előző évit, a 23,46 milliárd forintos adózott eredmény viszont 36,4 százalékkal alacsonyabb, mint 2012-ben.
A Telekom 2014-ben legfeljebb 3 százalékkal csökkenő árbevételre és a tavalyinál 3-6 százalékkal kisebb EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredményre számít.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com