A Mol fékezheti a piacot az elemzők szerint

A kedvező nemzetközi hangulat támogathatja, a Mol eredményei pedig lefelé húzhatják a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexét az MTI-nek pénteken nyilatkozó elemzők szerint.Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a pozitív nemzetközi hangulat támogathatja a magyarországi piacot pénteken. A Molra érdemes odafigyelni, amely a vártnál gyengébb adatokról számolt be csütörtökön a harmadik negyedéves jelentésében - mutatott rá az elemző. Szerinte az olajipari társaság "kissé megakaszthatja a részvénypiacot", a többiblue chip, azaz nagy forgalmú papír értéke azonban inkább emelkedhet vagy stagnálhat.

    
Továbbra is kedvező a nemzetközi befektetői hangulat, azonban a Mol csalódást keltő számai miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén pénteken - vélekedett az MTI-nek eljuttatott elemzésében Varga Zoltán, az Equilor elemzője. Varga Zoltán szerint csökkenhet az OTP árfolyama is, "a bankpapír napok óta szenved, miután 11 ezer forint közelében új történelmi csúcsot állított be".
    

A Magyar Telekom árfolyamában sem számít az elemző emelkedésre, ellenben a Richter esetében pénteken is folytatódhat a csütörtöki kedvező irányú mozgás. Mindkét elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy pénteken délután fél kettőkor teszik közzé az átfogó amerikai munkaerőpiaci adatokat, amelyek alapvetően befolyásolhatják a devizapiaci és részvénypiaci árfolyammozgásokat.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 538,22 pontos, 1,36 százalékos emelkedéssel, 40 149,86 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön. A Mol 99 forinttal, 3,09 százalékkal 3300 forintra erősödött, 3,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 65 forinttal, 0,60 százalékkal 10 715 forintra csökkent, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 464 forintot ért, forgalma 296,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 2,11 százalékkal 6790 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com