A monetáris tanács ellenszavazat nélkül döntött januárban

A monetáris tanácsa ellenszavazat nélkül támogatta a jegybanki alapkamat 0,90 százalékon tartását legutóbbi kamatmeghatározó ülésén. Egyetértettek a laza monetáris politika fenntartásában és jelezték, hogy a jelzáloglevél-vásárlásokat és a monetáris politikai célú kamatcsere-eszközt az MNB hosszú ideig kívánja működtetni.A testület ülésének rövidített jegyzőkönyvéből, melyet szerdán publikált a jegybank kiderült, az inflációs cél fenntartható elérését továbbra is 2019 közepére várják, amihez az alapkamatszint, valamint a laza rövid és hosszú oldali monetáris kondíciók tartós fenntartása szükséges. Ezt a kibővített eszköztár alkalmazásával is biztosítja a jegybank.    

    
A tanácstagok véleménye szerint a monetáris politikai keretrendszerben nem várható lényegi változtatás, ugyanakkor az eszköztár finomhangolására sor kerülhet a jövőben is. Az MNB a januárban bevezetett eszközöket, a jelzáloglevél-vásárlásokat és a monetáris politikai célú kamatcsere-eszközt programszerűen, folyamatosan és hosszú ideig kívánja működtetni, így azok a monetáris politikai eszköztár szerves részét képezik.
   

A két új, nemkonvencionális eszköz bevezetése és a jegybanki kommunikáció hatására 2017 szeptembere óta a hazai hosszú hozamok az eurozónás és régiós hozamokhoz viszonyítva is jelentősen csökkentek - emelték ki a rövidített jegyzőkönyvben. A tanácstagok szerint a dinamikus béremelkedés inflációt növelő hatása változatlanul mérsékelt, és a belső kereslet élénkülésével párhuzamosan az infláció fokozatosan a célra emelkedik. Néhány tanácstag ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az árstabilitás fenntartható elérése kapcsán kiemelt fontosságú az inflációs várakozások alacsony szintjének fennmaradása.
   

Az MNB  aktuális prognózisa szerint a fogyasztóiár-index 2018 első hónapjaiban a toleranciasáv alsó szélén alakul. A rövidített jegyzőkönyvben arra is kitérnek: az árszínvonal emelkedését a mérsékelt külső infláció és a historikusan alacsony szinten stabilizálódó inflációs várakozások mellett a fokozatos munkáltatóijárulék-mérséklések, illetve az idei évre bejelentett áfakulcs-csökkentések lassítják.
    

Több tanácstag felhívta a figyelmet arra is, hogy a globális monetáris politikai környezet változóban van. Az amerikai és az eurozóna hosszú hozamai némileg emelkedtek, azonban a piaci értékelések szerint tartósan laza euróövezeti monetáris kondíciók várhatók. Kitértek arra is: a GDP bővülése 2017-et követően 2018-ban is megközelíti a 4 százalékot, majd az aktuális előrejelzés feltevései mellett 2019-től lassul.


A gazdasági növekedésben továbbra is markáns szerepe lesz a belső kereslet erősödésének, miközben folytatódik az építőipari termelés dinamikus növekedése és a szolgáltató szektor teljesítményének bővülése is a következő hónapokban. A folyó fizetési mérleg többlete az erősödő belső kereslet hatására ugyanakkor 2018-ban mérséklődik.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com