A nemzetközi hangulatot követheti a budapesti tőzsde elemzők szerint

A nemzetközi piaci hangulatot követheti a Budapesti Értéktőzsde kereskedése pénteken az elemzők szerint.Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a hazai piacon nem várható jelentős, piacbefolyásoló hír, így elsősorban a nemzetközi hangulatot követheti a budapesti börze. Mint mondta, az ázsiai piacokon péntek reggel leginkább a mínuszok domináltak, a befektetők a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi háború eszkalálódásától tartanak. Szerinte a péntek délelőtt nyilvánosságra kerülő eurózóna fogyasztói árindexre, illetve az amerikai ipari és feldolgozóipari termelés alakulására érdemes figyelni.

    
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a csütörtök délutáni kereskedésben intenzív pozitív korrekció indult, miután az Európai Központi Bank (EKB) bejelentette az eszközvásárlási program végét. Ugyanakkor az EKB azt is leszögezte, hogy a monetáris kondíciók tartósan lazák maradnak, így a részvénypiaci befektetők vásárlásokkal reagáltak világszerte.
    

Az Equilor szenior elemzője szerint viszonylag kedvező hangulatú nyitás várható a BÉT-en, de az emelkedés mérsékelt, 0,1-0,5 százalékos lehet. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 785,98 pontos, 2,19 százalékos emelkedéssel, 36 654,57 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 72 forinttal, 2,74 százalékkal 2704 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.     


Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 4,08 százalékkal 10 200 forintra nőtt, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal 420 forintra csökkent, forgalma 128,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,45 százalékkal 5480 forintra esett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com