A régióban Magyarországon biztosított a legtöbb lakás

A régióban Magyarországon biztosított a legtöbb lakás, a magyar lakások 72 százaléka biztosított, a második helyen álló Csehországban ez az arány nem éri el az 50 százalékot, míg a sor végén álló Bulgáriában mindössze 7 százalék - közölte a genertel.hu online biztosító szerdán az MTI-vel.

genertelA lakásbiztosítási penetrációra, illetve a díjakra vonatkozó vizsgálatot a magyar társaság anyavállalata, a Generali PPF Holding végezte el a régióban.
Ami a biztosított lakások arányát illeti, ez Csehországban, Lengyelországban és Szlovéniában gyakorlatilag azonos szinten, csaknem 50 százalékon áll. Horvátországban és Szerbiában pedig éppen eléri a 10 százalékot.

Teljesen más a sorrend a lakásbiztosítások díjainál. Itt Szlovénia vezet 167 euróval, második Csehország 112 euróval, és Magyarország a harmadik, kerek 100 eurós éves díjjal. A sort itt is Bulgária zárja 30 euróval.
A genertel.hu arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar lakásbiztosítások 53 százalékát 5 évnél régebben kötötték, 42 százalékuknál pedig a tulajdonosok nem éltek az értékkövetéssel. Kár esetén így csak a díjjal arányos kártalanításhoz juthatnak.

Az utóbbi időben estek a lakásbiztosítások díjai, illetve ugyanazért a díjért több, vagy magasabb értékű kockázatot adnak a biztosítók. Ezért érdemes a lakásbiztosítás évfordulója előtt valamely online alkusz portálján kalkulálni, mivel nagy valószínűséggel lesz jobb ajánlat a saját biztosító által kínáltnál.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com