A spanyol gazdaság teljesítménye 5,2 százalékkal csökkent az első negyedévben

A spanyol gazdaság teljesítménye minden korábbinál nagyobb mértékben, 5,2 százalékkal csökkent az idei első negyedévben - közölte előzetes jelentésében a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtökön.A tájékoztatás szerint a tavalyi utolsó negyedévhez viszonyítva a bruttó hazai termék (GDP) zuhanása épp a duplája az eddigi legrosszabb eredménynek, amelyet a gazdasági válság idején, 2009 első három hónapjában mértek. A csökkenés meghaladja a spanyol jegybank (Banco de Espana) várakozásait is, amely 4,7 százalékos zsugorodást valószínűsített múlt heti előrejelzésében.

    
A spanyol gazdaság a tavalyi utolsó három negyedévben 0,4 százalékkal nőtt. A jelentés rámutatott: ez az egyik első olyan eredmény, amely tükrözi a koronavírus-járvány valódi gazdasági hatását, noha ebből a negyedévből mindössze két hetet tett ki a szükségállapot időszaka, amikor számos termelőágazat leállt, bezártak egyebek mellett a vendéglátóhelyek, a szállodák, és néhány kivétellel az üzletek többsége is.
    

A háztartások fogyasztása 7,5, a vállalati beruházások 3,5, az ingatlanberuházások 9,6 százalékkal csökkentek, míg az export és az import esetében 8,4 százalékos visszaesést mért a statisztikai hivatal. A termelőágazatok közül a legrosszabb eredményt, 8,1 százalékos csökkentést az építőiparban tapasztaltak, amelyet a szolgáltatási szektor és az ipar követ 5,6 és 2,7 százalékos süllyedéssel.
    

A spanyol kormány kedden fogadta el a több mint másfél hónapja érvényben lévő járványügyi korlátozások feloldására vonatkozó menetrendjét, amely szerint négy, egyenként legkevesebb két hétig tartó fázisban enyhítenek az óvintézkedéseken, várhatóan június végéig. A tervek szerint például a kiskereskedelmi és vendéglátó egységek, szállodák május közepétől nyithatnak ki fokozatosan, szigorú feltételek mellett.
    

A 46,9 millió lakosú Spanyolországban szerdáig 24 275-en veszítették életüket a Covid-19 vírus okozta fertőzés következtében, amelyet 212 917 ember szervezetében mutattak ki a legmegbízhatóbbnak tartott PCR-tesztekkel. Az egészségügyi minisztérium statisztikája nem tartalmazza az egyéb vizsgálati módszerekkel azonosított pozitív eseteket. A fertőzésből 108 947-en gyógyultak meg.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com