A Symantec szerint tavaly jelentősen nőtt az adatszivárgások száma

Az informatikai kockázatokat kezelő Symantec cég jelentése szerint 2013-ban az óriás adatszivárgások száma nyolcszorosára nőtt, több száz millió azonosító került illetéktelen kezekbe.

smTavaly 62 százalékkal emelkedett az adatszivárgások száma az előző évhez képest. Több mint 552 millió azonosító került illetéktelen kezekbe.

A számítógépes bűnözés továbbra is - és egyre inkább - valós és komoly veszélyt jelent a fogyasztók és a vállalkozások számára egyaránt - hangsúlyozzák a jelentésben.

A tájékoztatás szerint a kiberbűnözők 2013 első tíz hónapjában keveset hallattak magukról, az év hátralévő részében azonban a számítógépes támadások eddigi legártalmasabb sorozata zúdult a felhasználókra.

A Symantec Éves Internetbiztonsági jelentésének (ISTR) 19. kiadása jelentős változásokra mutat rá a kiberbűnözők viselkedésében. Az új trend szerint mielőtt lecsapnak, hónapokig tervezik támadásaikat, a kisebb bevételeket jelentő, gyors akciók végrehajtása már a múlté.

"Egy óriás adatszivárgás ötven kisebbnek felelhet meg" - idézi a közlemény Kevin Haley-t, a Symantec Security Response csapatának igazgatóját, aki mindehhez hozzátette: a támadók technológiailag egyre kifinomultabbak, és sokkal türelmesebbek is. Hajlandóak addig várni egy-egy támadással, amíg a lehető legnagyobb mértékű profitot zsebelhetik be az akcióból.

A támadások mérete és kiterjedése robbanásszerűen növekszik, növelve a vállalatok iránti bizalomvesztés kockázatát. Ez a trend az ügyfelek, a fogyasztók személyes adatait - a bankkártya számoktól kezdve az egészségügyi adatokon át az egyéb banki- és más bizalmas adatokig - is egyre nagyobb mértékben veszélyezteti. A tavalyi nyolc nagy adatszivárgás mindegyikében több tízmillió adat veszett el. 2012-ben csak egy ilyen szintű adatszivárgás történt.

A célzott támadások száma 2012-hez képest közel a duplájára (91 százalékkal), időtartama pedig háromszorosára nőtt. A kiberbűnözők a személyi asszisztenseket és a PR területén dolgozókat támadják leginkább, tőlük ugyanis már csak egy lépésre vannak a legértékesebb célpontok: a vezetők és a hírességek.

A Symantec többek között azt tanácsolja a vállalatok, illetve a fogyasztók számára, hogy legyenek tisztában vele, hogy hol vannak a szenzitív (érzékeny) adatok és hol szivárognak. Így meghatározható a megfelelő szabályozás és védekező eljárás. Továbbá legyen mindenki tudatos felhasználó: használjon jelszókezelő programot, amely erős, egyedi jelszavakat hoz létre minden látogatott oldalra. Az informatikai eszközökön pedig ajánlott mindig a legújabb védelmi megoldásokat használni - tartalmazza az összegzés.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com