A Vodafone elindította az országos lefedettségű szenzorok hálózatát

A Vodafone országszerte beindította a keskenysávú (Narrowband-NB) IoT , a szenzorok hálózatát, az új vezeték nélküli technológia nehezen hozzáférhető helyeken is képes összekapcsolni az okoseszközöket - közölte a Vodafone az MTI-vel hétfőn.A szolgáltatás bevezetése a Vodafone csoport közeljövőben kiépülő, legnagyobb nemzetközi NB-IoT hálózatfejlesztésének része, amely tíz európai országban, köztük Magyarországon valósul meg. A bázisállomások száma augusztus végéig várhatóan kétezer fölé nő - írták. A technológia a meglévő mobilhálózatra épül, így a hagyományos mobilhálózatokkal szemben támasztott szigorú minőségi követelményeknek kell megfelelnie, de annál jóval alacsonyabb eszközköltség mellett. A hálózat korábban lefedetlen - például bázisállomásoktól távoli, változatos domborzatú - területeken, de akár föld alatt és beltéren is jó lefedettséget biztosít.

    
Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese a közleményben elmondta: az NB-IoT hálózat - vagyis a szenzorok hálózata - kis mennyiségű adatot tud nagy lefedettséggel továbbítani, így cellánként akár 10 ezer eszközt is ki tud szolgálni. Mivel a szenzorok a felhasználó által megadott időközönként ellenőrzik környezetüket, ezért energiával el nem látott területeken, elemmel akár 5 évig is működőképesek.


A nagy jelerősség miatt pedig földfelszín alatti tereptárgyakból, garázsokból, közmű aknákból is tudnak jelet biztosítani. A különleges mobilkommunikációs technológián alapuló hálózat másik nagy előnye, hogy költséghatékonyan telepíthető és üzemeltethető - tette hozzá. Az NB-IoT-val új felhasználási lehetőségek lesznek elérhetőek: okosvárosok, okosépületek, vagy akár okosmérőórák, a szenzorok segítségével nyomon követhető az eszközök, felszerelések, járművek, vagy a szállított áru helyzete és állapota egyaránt.
    

Az IoT, azaz Internet of Things - a dolgok internete: a világhálóra csatlakozó intelligens használati eszközök kapcsolódása. A Vodafone Magyarország kiemelt figyelmet fordít az IoT fejlesztésekre, amelyek javítják a városi élet működését és minőségét. Ennek egyik Magyarországon is alkalmazott példája az okosparkolási megoldás.


A parkolóhely állapotát figyelő szenzorok ellenőrzik, hogy a parkolóhely foglalt vagy szabad, erről pedig a szenzorba épített jeladó a Vodafone NB-IoT hálózatát használva jelez a központi szervereknek. A sofőrök egy mobil alkalmazáson keresztül láthatják a közelben szabad parkolóhelyeket a térképen megjelenítve - írták.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com