Agrár-vidékfejlesztési államtitkárság: pozitív tapasztalatok Kecskeméten

Pozitívak az agrár-vidékfejlesztési államtitkárság kecskeméti működési tapasztalatai az elmúlt csaknem két hónapban - mondta Kis Miklós Zsolt államtitkár az MTI érdeklődésére.

mezogazdasag

Közölte: a munkavégzés, a Vidékfejlesztési Program véglegesítése, az EU Bizottsággal és a társtárcákkal, a hivatalokkal, a szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetések ugyanolyan ütemben, fennakadás nélkül zajlanak, mint a költözés előtt Budapesten. Az államtitkárság február eleji létszáma meghaladta a nyolcvanat, és folyamatos az új munkatársak felvétele. Tavaszra további 20-25-en csatlakoznak az államtitkárságon dolgozókhoz, amikorra is várhatóan már 110 munkatárs dolgozik majd itt. Így teljes lesz a létszám és a foglalkoztatottak mintegy 80 százaléka kecskeméti vagy környékbeli lesz.

A munkatársak kétharmada már most is vidéki, hiszen ők főleg Kecskemétről, a város vonzáskörzetéből járnak dolgozni. Most is több pozícióra keres az államtitkárság munkatársakat, amelyek nemcsak a közszféra állásportálján, hanem a helyi, megyei lapokban, online felületeken is széles körben elérhetőek a környékbeli agrár, jogász és közgazdász értelmiség számára.
"Ezzel lehetőséget biztosítunk a vidéki fiatal értelmiség számára is, hiszen képzettségüknek megfelelően egy olyan államtitkárság munkáját segíthetik, melyet Orbán Viktor miniszterelnök is a három legfontosabb államtitkárság egyikének nevezett. A kormány egyik fontos célkitűzése is megvalósult: az államtitkárság vidékre költözése képzett, vidéki emberek foglalkoztatását hozta magával. Az agráriumot és a vidéket érintő kérdésekben már nem elsősorban a fővárosban hozzák meg a mindennapi döntéseket. Így egyáltalán nem túlzó az a kijelentés, hogy vidéken, a vidéki emberek bevonásával, a vidéket komolyan érintő kérdésekről dönt a kormányzat" - emelte ki Kis Miklós Zsolt.

A kecskeméti költözéssel az államtitkárság olyan agrártérségben kapott helyet, amelyben mintegy 1800 családi gazdaság, 37 000 regisztrált agrárkamarai tag található. A mezőgazdaságban megtermelt GDP 20 százalékát a Bács-Kiskun megyei gazdaságok biztosítják. A helyi agrárhagyományok egybeesnek a kormány stratégiai céljával - azzal, hogy ez a hagyományos agrármodell minta legyen az egész ország számára - fejtette ki.
Az államtitkárság napi tevékenységének prioritásairól szólva az államtitkár azt hangsúlyozta, hogy a Vidékfejlesztési Program véglegesítése, társadalmi egyeztetése jelenleg is folyik. A programterv 2014 szeptembere óta, tehát a benyújtás pillanatától fogva elérhető a Széchenyi 2020 pályázati oldalon. "Azért indítottuk el újra a széleskörű társadalmi konzultációt, hogy a civil és szakmai szervezetek javaslatait minél inkább beépíthessük a végső programba" - mondta Kis Miklós Zsolt. Hozzátette: emellett a konzultáció teljes mértékben beilleszthető az Európai Bizottság véleményére történő kormányzati reakció folyamatába. "A különféle szervezetek szakmai észrevételeire ezért feltétlenül számít a Miniszterelnökség a program továbbfejlesztésében" - jegyezte meg.

Emlékeztetett: az előző ciklus forrásait 100 százalékban lekötötte Magyarország, így az áthúzódó támogatásokat természetesen kifizetik ez év végéig. A különböző intézkedéseken belül mutatkoznak eltérések, ezért programmódosítást hajtottak végre annak érdekében, hogy megvalósuljon a 2007-2013-as időszakra vonatkozó kötelezettségvállalás teljes mértékű kifizetése.

A pályázati rendszer átalakításával azt kívánták elérni, hogy az kisebb bürokráciával működjön, új munkahelyek jöjjenek létre az agráriumban, valamint a kis- és közepes méretű gazdaságok fejlődése dinamikussá váljon. A most érvényben lévő, 2006-2007-ben az akkori szocialista kormány által kialakított, túlszankcionáló és túlbürokratizált eljárásrenddel szemben az új programozási időszakra teljesen új eljárásrend bevezetése történik meg. A változás legfőbb eleme, hogy a gazdálkodó és a támogatást kezelő szervezet partneri jogviszonyban álljon egymással. Cél, hogy a jövőben a lehető legkevesebb adminisztrációs teher és fék kerüljön a források kihelyezésének útjába.
Az államtitkár rámutatott: az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárságon elsősorban döntéshozatal, nem pedig közvetlen ügyintézés történik, az országban tartott különféle fórumokon azonban lehetőség nyílik a személyes kapcsolattartásra is a gazdálkodókkal.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy az Európai Bizottság képviselőivel a Vidékfejlesztési Program kapcsán folytatott tárgyalások továbbra is intenzíven zajlanak. Bár vannak eltérések a két fél álláspontjában, a magyar kormány a viták gyors megoldására törekszik, úgy, hogy megvédje a magyar gazdák és a magyar vidék érdekeit. "Magyarország célja a program minél hamarabbi elfogadása, ugyanakkor a tárgyalások ütemezése, sikeres lezárása a másik fél hozzáállásán is múlik" - tájékoztatott az államtitkár.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com