Home / Gazdaság / Árbevételi rekordot ért el tavaly a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. (2.rész)

Árbevételi rekordot ért el tavaly a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. (2.rész)



Eddigi legnagyobb éves árbevételét érte el tavaly a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. 8,1 milliárd forinttal, ami 20 százalékkal magasabb az előző évinél – mondta Gódi Attila, az építőanyag-gyártó vállalat ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.

Tavaly 41 millió betoncserepet gyártott a magyar tulajdonú vállalkozás, 25 százalékkal többet, mint 2014-ben.
Kiemelte: az öt leányvállalatból álló csoport hamarosan megépíti második külföldi gyárát a Kolozsvártól 40 kilométerre fekvő Aranyosgyéresen, ahol a próbagyártást követően 2017-ben indulhat a termelés.

A gyár mellett a városban létrehoznak egy új logisztikai központot is. A teljes barnamezős beruházás értéke várhatóan megközelíti a 3 millió eurót, amit a cég saját forrásból finanszíroz – tette hozzá.

Terrán1

Az új gyár évi 10 millió tetőcserép gyártására lesz képes. Ezzel a régió vezető betoncserép gyártójává válhat a cég.

Kitért arra is, hogy várakozásaik szerint az új családi otthonteremtési kedvezmény (csok) jelentősen élénkíti majd a piacot, ahogy az új lakások értékesítését terhelő áfa 5 százalékra csökkentése további jelentős lökést adhat a lakásfejlesztési projektek elindulásának. Mindezekkel évente akár kétszer több új lakás épülhet meg számításaik szerint.

A cégnek 208 alkalmazottja van, Magyarországon két, Szlovákiában egy gyárat működtet. Leányvállalatai vannak Horvátországban, Romániában, Szlovákiában, és Szerbiában.

MTI

Ajánló

apfic-asia-pacific-fishery-commission-logo

FAO: riasztó gyorsasággal terjed a szarvasmarhák bőrcsomósodáskór nevű betegsége

Riasztó gyorsasággal terjed a bőrcsomósodáskór a szarvasmarhák között, a betegség az elmúlt hetekben elérte Szerbiát, …

Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com