Árrögzítés miatt vizsgálnak több mint egy tucat nagy ékszerházat Sanghajban

Az aranyékszerek árának egymás közti rögzítése miatt vizsgálnak tizenhárom ékszerházat Sanghajban, köztük van a világ legnagyobbja, a hongkongi Chow Tai Fook is.

arAz esetről hírt adó kínai újságok szerint a Kína első számú ékszerpiacának számító kelet-kínai metropoliszban akár több éve is bevett gyakorlat lehet az aranyékszerek árának mesterségesen magasan tartása.

Az esetet megszellőztető Zsenmin Zsipao központi pártlap szerint az aranyékszerek "irányárát" a városi arany- és ékszerkereskedő szövetség határozta meg, s arra kérte kereskedő tagjait, árképzésükben legfeljebb két százalékkal térjenek el attól. Az újság internetes kiadása azt is állítja: a visszaélést bizonyítani is tudja, számos érintett cég ugyanis bevallotta a közös árszabás tényét. A helyi fejlesztési és reformbizottság a hét végén hivatalosan is vizsgálatot kezdeményezett az ügyben, s eddig mindössze annyit jelentett be, hogy az iparági szövetség együttműködik vele.

A vizsgált cégek közt a legnagyobb helyi ékszerházak, így a Shanghai Lao Feng Xiang, a Lao Miao is megtalálható, de az 1,5 milliárd dollár értékű hongkongi Chow Sang Sang és a csaknem 12 milliárd dolláros piaci értéke alapján világelső, szintén hongkongi Chow Tai Fook is a gyanúsítottak közt szerepel.

A vállalat a honlapján nyilvánosságra hozott közleményben úgy fogalmazott: nem érti, miért hozzák nevét az üggyel összefüggésbe, hiszen saját gyakorlata alapján határozza meg árait, és semmilyen szövetség vagy más kereskedő nem befolyásolja annak folyamatát.

Az ékszeripar nem az első a fokozott ellenőrzés alá esők közt: július elején több nagy nemzetközi tejtermék-gyártó - így a svájci Nestlé vagy a francia Danone - volt kénytelen csökkenteni mesterségesen magasan tartott árait. Csupán napokkal erre a hírre érkezett a bejelentés: mintegy 60 kínai és nemzetközi gyógyszergyártó árainak vizsgálatát kezdték a hatóságok, köztük a brit GlaxoSmithKline-ét, melyet korrupcióval és termékei népszerűsítését elérendő orvosok lefizetésével vádolják.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com