Artisjus: jövőre tovább csökkennek az üres adathordozói díjak

Január elsejétől 5-12 százalékkal csökkennek egyes üres adathordozók, például a pendrive, a memóriakártya, a mobiltelefon vagy a tablet árába beépített jogdíjak - közölte az Artisjus hétfőn az MTI-vel.

aA közlemény szerint az igazságügyi miniszter a napokban jóváhagyta az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület 2015-ös szerzői jogdíjtervezetét.

2014-ben már 30 százalékkal csökkent a mobiltelefonok és 20 százalékkal a digitális televíziózásnál műsorrögzítésre használt eszközök (set-top-box) jogdíja.

Szintén ebben az évben a díjfizetési kötelezettséget kiterjesztették a táblagépekre is, aminek hatására jelentősen visszaszorult a táblagépek fekete és szürke forgalma. A jogdíjjal értékesített táblagépek forgalma az idén várhatóan meghaladja a 650 ezer darabot, ami mintegy 30 százalékkal magasabb az előzetes becsléseknél.

Az üres hordozó díjat a kép- és hangmásolatok készítésére alkalmas eszközök árába építik be, amely a szabad magánmásolásokat, azaz a művészek kiesett bevételét hivatott kompenzálni.

Az utóbbi években a mobiltelefonok és a digitális televíziózásban használt, műsorrögzítésre alkalmas dekóderek mellett a táblagépek elterjedése volt a jellemző. A közlemény szerint 2013-ban a magyar táblagép-használók 93 százaléka rendszeresen végzett olyan tevékenységet, amely szerzői jog által védett alkotás tartós másolásával, tárolásával jár.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com