Aszódi Attila: a Rothschild-tanulmány alátámasztja a magyar kormány álláspontját

A Rothschild nemzetközi bankház által készített tanulmány alátámasztja a magyar kormány álláspontját, a Paks II.beruházás megtérül, megfelelő mennyiségű villamosenergiát lehet előállítani, alacsony önköltség mellett - mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: várhatóan a piaci árak is úgy alakulnak majd, hogy nem lesz szükség állami támogatásra az erőműtársaságok működéséhez.

eromu_kep-36689

Aszódi Attila az idei év eredményei között említette az erőmű körüli településeken folytatott nagy tájékoztató kampányt, a májusi közmeghallgatást Pakson, valamint a nemzetközi közvélemény informálását a projekt várható környezetvédelmi hatásairól.
Mindemellett a környezetvédelmi engedélyezés már az utolsó szakaszban jár, akár néhány héten belül megkaphatja a projekt a hozzájárulást - mondta.

A kormánybiztos megismételte, hogy az erőműhöz kapcsolódó brüsszeli öt eljárásból három esetében Magyarország megszerezte a jóváhagyást.A bizottság elfogadta a projektet energiapolitikai, ellátásbiztonsági és klímavédelmi szempontból, az Európai Bizottság alatt működő uniós szerv, az Euratom Ellátási Ügynökség pedig aláírta az üzemanyag-ellátási szerződést.

Kiemelte, hogy a keretrendszer adott, meg kell még beszélni egyebek mellett a versenyjogi kérdéseket, a beszerzési ügyeket.A kormánybiztos úgy vélte, hogy a 2016-os év elegendő lesz arra, hogy a bizottsággal is lerendezzék a kérdéseket és remélhetőleg a telephelyengedély is rendelkezésre áll majd.

A környezetvédelmi engedélyezés felfüggesztésére indított Greenpeace-kérelemre úgy reagált: a környezeti hatástanulmányban minden a törvény által előírt információ szerepel, a lakossági konzultáció, illetve a nemzetközi közmeghallgatás során minden felmerült kérdésre választ adtak, továbbá minden információ, ami a projektnek ebben a szakaszában szükséges, rendelkezésre áll, ami alapján döntést lehet hozni.

MTI

Hozzászólások


Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...


KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

A novembertől életbe lépett kormányrendelet alapján könnyebb és egyszerűbb lakossági bankszámlát váltani, a szabályozás növeli a bankok közötti versenyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ...

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

Lezárult az idei Tanyafejlesztési program, a benyújtott 478 pályázatból 253 nyert el támogatást, mintegy 730 millió forint értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárf...

http://ujhazak.com