Átadták a 61-es főút Nagykanizsát elkerülő szakaszát

Átadták pénteken a 61-es főút Nagykanizsát elkerülő, mintegy 3,3 kilométeres szakaszát, amelynek építési munkáit öt éve félbehagyta az akkori kivitelező, a munkálatok pedig új közbeszerzési eljárás után csak idén márciusban indulhattak el újból.61-es főútAz útátadás alkalmából Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője felidézte, hogy eredetileg 2010 őszén kellett volna átadni az elkerülő utat.

"Nehéz szülés volt, (.) de legalább a gyerek szép lett" - fogalmazott a politikus, aki hozzátette: Nagykanizsa belvárosa, illetve keleti városrésze hosszú idő után végre mentesül az átmenő teherforgalom alól. Emlékeztette hallgatóságát arra, hogy Nagykanizsa a térség logisztikai központja, vasúti és közúti közlekedési csomópontja, ahol az elkerülő utak hálózatának fejlesztését kiegészíti a belváros felújítása.

A Modern Városok Programja keretében pedig olyan komplex gazdaságélénkítő programot dolgozott ki a város, amelyben Nagykanizsa és a térség fejlődését, a munkahelyteremtést és a gazdaság élénkítését kívánják szolgálni.
Manninger Jenő országgyűlési képviselő (Fidesz), Zala megyei fejlesztési biztos arról beszélt, hogy Nagykanizsának a vasúti közlekedésben is csomóponti szerepe van, így a Szombathely és Nagykanizsa közötti szakasz, az európai észak-déli közlekedési folyosó részeként további fejlesztésre számíthat.

Dénes Sándor, a város polgármestere (Fidesz-KDNP) azt hangsúlyozta, hogy az újonnan elkészült út nemcsak a várost és a környezetet kíméli, hanem a vállalkozások lehetőségeit is bővíti. Új területeket tár fel és megkönnyíti a szállítást, a cégek egymás közötti kapcsolatát - mutatott rá.

Kardos Gábor, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) műszaki igazgatója elmondta: a NIF minden idei vállalását hiánytalanul teljesíti az év végéig. A most átadott útszakaszról ismertette: a 3,3 kilométer hosszú út része egy új körforgalmú csomópont, egy vasúti átkelőt felváltó felüljáró. Új becsatlakozások és autóbuszmegállók is készültek a beruházás keretében.

A NIF korábbi közlései szerint a tavasszal 60 százalékos készültségről újraindított beruházást nettó 1,344 milliárd forintért fejezte be a közbeszerzésen nyertes Közgép Zrt. Az elkerülő út az M7-es autópályát a Kaposvár felől érkező 61-es főúttal köti össze Nagykanizsától délkeletre.

A kétszer egysávos út építésére kiírt közbeszerzési eljárást még 2009-ben az ENV 61 Konzorcium nyerte el, amelyet az Euroaszfalt Építő és Szolgáltató Kft. vezetett, tagja pedig a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. volt. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, a Közlekedés Operatív Program részeként nyert 3,6 milliárd forintos támogatást, 15 százalékban hazai, 85 százalékban pedig európai uniós forrásból.

A munkálatok 2009-ben elkezdődtek, de 2010 őszén leálltak, holott az eredeti befejezési határidő 2010 októbere lett volna. A Nemzetközi Vegyépszer Zrt. azonban időközben csődvédelmet kért, a munkát befejezni hivatott Euroaszfalttal pedig 2013-ban szerződést bontott a NIF.

A beruházó által ezt követően kiírt közbeszerzési eljárások közül az első kettő eredménytelen volt, majd a 2014-ben közzétett harmadik pályázaton a hat érvényes ajánlattevő közül a Közgép Zrt.-t hirdették ki nyertesnek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...


KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

A novembertől életbe lépett kormányrendelet alapján könnyebb és egyszerűbb lakossági bankszámlát váltani, a szabályozás növeli a bankok közötti versenyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ...

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

Lezárult az idei Tanyafejlesztési program, a benyújtott 478 pályázatból 253 nyert el támogatást, mintegy 730 millió forint értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárf...

http://ujhazak.com