Átadták a Pro Turismo Díjakat

Az idén 12 szakember kapta meg a Pro Turismo Díjat, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adott át csütörtökön a Parlamentben.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a díjazottak hivatásuk révén "minden nap felveszik a magyar címeres mezt", munkájukkal nap mint nap megmutatják az ország értékeit és kivívják a világ polgárainak megbecsülését is.

szepkartya

Kiemelte: Magyarország gazdasági teljesítményével már több mint két éve az Európai Unió leggyorsabban növekvő államai közé tartozik. A tavalyi kiemelkedő, 3,7 százalékos GDP-növekedést követően az idén is erős maradt a gazdaság teljesítménye, 2015 első felében 3,1 százalékkal, az első három negyedévében pedig 2,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék.

Az eredményekhez a turizmus dinamikus fejlődése is hozzájárult, az ágazat szerepe meghatározó Magyarország gazdaságában, mert a GDP több mint 9 százalékát állítja elő és a munkavállalók 11 százalékát foglalkoztatja - tette hozzá.

Kiemelte: az ágazat erejét, növekedésének dinamikáját a legjobban az mutatja, hogy az idén még háromnegyed év sem kellett a 2011-es egész évi vendégéjszaka-szám túlszárnyalásához. Szavai szerint jó esély van arra, hogy a turizmus teljesítménye - ahogyan 2010 óta minden évben - 2015-ben is rekordot döntsön: azaz a vendégek száma meghaladja a 10 milliót, a vendégéjszakáké a 25 milliót, a szálláshelyek bevétele pedig a 350 milliárd forintot.

Az első fél évben a nemzetközi turistaérkezések száma 17,5 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, ez az ütem a világátlag több mint négyszerese, az európainak pedig három és félszerese.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a turizmus a kormány részéről megkapta a kellő figyelmet és a szükséges támogatást a fejlődéshez.

Az idén az ágazatot érintő ügyek rugalmas megtárgyalásához létrehozták a Nemzeti Turisztikai Fórumot, és az uniós források felhasználása során is kiemelten figyelnek a turizmusra, amely a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban önálló prioritásként szerepel, és 2014-2020 között legalább 300 milliárd forintos forrás szolgálja majd a fejlődését. Az eredmények közé sorolta, hogy az idén már négy turisztikai kiírás is megjelent, összesen mintegy 50 milliárd forint keretösszeggel.

Varga Mihály fontosnak nevezte a belföldi turizmus fejlődését, és jelezte, hogy a SZÉP-kártya jól bevált rendszerét továbbra is fenntartják, mivel az már bizonyította, hogy gazdaságfejlesztési, foglalkoztatás-élénkítő hatása mellett segít oldani a vendégforgalom Budapest-centrikusságát is.

A tárcavezető köszönetet mondott az egész turisztikai szakmának az elért eredményekért és a turizmus-szakma legmagasabb kitüntetésének számító Pro Turismo elismerő oklevelet adott át Buzási Éva okleveles könyvtáros, idegenvezető, oktató és útikönyv-szerzőnek, Denis Matyasy cukrász- és csokoládémesternek, Kovács Ferencnek, Nyíregyháza polgármesterének, Nógrádi Zoltánnak, Mórahalom polgármesterének, Kovács Lászlónak, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete elnökének, Krivács Andrásnak, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnökének, Molnár Juditnak, az OTP Travel ügyvezető igazgatójának, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) alelnökének, Tóbiás Jánosnak, a Danubius Hotels Nyrt. általános vezérigazgató-helyettesének, Szőke Lászlónak, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatójának, Yves Giacomettinek, a Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest szálloda vezérigazgatójának, valamint Sameer Hamdannak és Zuhair Awadnak, a Mellow Mood Hotels tulajdonos-ügyvezetőinek. A díjazottakról egy szakmai zsűri döntött.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com