Az energiahatékonyság javítását segíti az energiahivatal és a Közbeszerzési Hatóság megállapodása

Segíti az energiahatékonyság növelését a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Közbeszerzési Hatóság (KH) által megkötött stratégiai megállapodás - hívta fel a figyelmet a két szervezet közös közleményben szerdán.

Az energiahatékonyságról tavaly életbe lépett törvény több száz közintézménynek írta elő, hogy beszerzéseiknél vegyék figyelembe az energiahatékonysági szempontokat is. A megállapodás a követelményrendszer érvényesülését segíti a folyamatos adatcserével és a közbeszerzések területén kialakított szakmai együttműködéssel - közölték.

mekh

A tájékoztatásban felidézték, Magyarország 2020-ig évente előre meghatározott mértékben csökkenti energiafelhasználását; az Európai Unió energiahatékonysági irányelve alapján a tagállamoknak minden évben a végső felhasználóknak évente értékesített energiavolumen legalább 1,5 százalékának megfelelő új megtakarítást kell elérniük.

Az energiahatékonysági követelményeket Magyarország egyebek mellett a közbeszerzésekre kiterjedő szabályozással is teljesíteni kívánja.

A tájékoztatás szerint az energiahatékonyságról szóló törvény értelmében több száz intézmény az uniós értékhatárokat elérő vagy meghaladó közbeszerzéseinél köteles magas energiahatékonyságú termékeket, szolgáltatásokat és épületeket vásárolni, ha ez összeegyeztethető a költséghatékonysággal, a gazdasági megvalósíthatósággal és nem korlátozza a versenyt.

A megállapodás értelmében az információcserén és az adatszolgáltatáson túl a jogalkalmazás elősegítésére, a jó gyakorlatok elterjesztésére együttműködést alakít ki a MEHK és a KH, szükség esetén vezetői és szakértői konzultációkat tartanak, közös programok, konferenciák és tájékoztató kampányok szervezésére törekszenek - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások


Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...


KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

A novembertől életbe lépett kormányrendelet alapján könnyebb és egyszerűbb lakossági bankszámlát váltani, a szabályozás növeli a bankok közötti versenyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ...

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

Lezárult az idei Tanyafejlesztési program, a benyújtott 478 pályázatból 253 nyert el támogatást, mintegy 730 millió forint értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárf...

http://ujhazak.com