Best Resien - FEOSZ: a károsultakat megilleti az ingyenes hazautazás joga

A Best Reisen külföldön nyaraló utasait megilleti az ingyenes hazautazás joga, azoknak pedig, akik befizették nyaralásukat az utazási irodánál, de végül nem tudtak elutazni, visszajárhat a teljes befizetett részvételi díj - hívja fel a figyelmet az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ).

A FEOSZ azt javasolja a fogyasztóknak, hogy kárigényüket mind az utazási irodánál, mind pedig annak biztosítójánál jelentsék be igazolható módon, írásban. Ha a panaszt elutasítják, a szövetség a feosz@feosz.hu e-mail címen várja a károsultak bejelentését, és ők ingyenesen segítenek a károsultaknak jogos igényük érvényesítése érdekében.

utazásA Best Reisen Utazási Iroda Kft. pénteken jelentette be, hogy felfüggeszti utazásszervezői tevékenységét. A cég a QBE Magyarországi Fióktelepénél rendelkezik vagyoni biztosíték biztosítással, a biztosító gondoskodik az utazási iroda kinnrekedt utasainak hazaszállításáról, illetve szükség esetén a szállásdíjak kiegyenlítéséről is - közölte a biztosító az MTI érdeklődésére pénteken. A QBE tudomása szerint 700-800 főre tehető a külföldön rekedt utasok száma, főként Törökországban, Egyiptomban és Spanyolországban.

A Best Reisen által biztosított vagyoni letét összege 1,3 milliárd forint, amely fedezi a külföldön tartózkodó utasaik hazautaztatását és az el nem utazottak teljes kártérítését - közölte a cég pénteken. A FEOSZ szombati közleményében úgy véli, a vállalkozás megfelelően tájékoztatta károsultjait jogaikról, de megjegyzi: kérdéses, hogy a Best Reisen miért fogadott el a fogyasztóktól befizetést a tevékenység beszüntetése előtt még pár nappal is.

Az ilyen és ehhez hasonló esetekre vonatkozóan egy utazási szerződésről szóló 2008-as kormányrendelet világos előírásokat tartalmaz - írják. E szerint ha az utazásszervező semmilyen helyettesítő szolgáltatást nem tud nyújtani, úgy köteles gondoskodni az utasnak az utazás kiinduló helyére történő szállításáról, emellett kötelezettsége az igénybe vett részszolgáltatások értékével csökkentett befizetett díjat is visszafizetni - idézi a FEOSZ a jogszabályt.
Kiemelik, hogy ennek elmulasztása esetén az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló kormányrendelet értelmében közvetlenül annak biztosítója felel a kötelezettségek teljesítéséért a vagyoni biztosíték erejéig.

forrás:MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com