BÉT - Csökkenésre számítanak az elemzők

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt csökkenésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett elemzők.

betMóró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: a folyamatokat elsősorban a szíriai hírek, illetve a fejlődő piaci hangulat befolyásolja majd. Az elemző a nap elején kisebb esésre számít, de szerinte később a magyar piacon is pozitív korrekció jöhet, ha a szír helyzettel kapcsolatos félelmek oldódnak.

Az OTP árfolyamát a devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatos hírek alakítják majd, bár a konkrét számokat még nem látják a piaci szereplők, így nem tudni, hogy ezek pontosan milyen hatással lesznek a bankra. Összességében azonban a fontosabb hatás külföldről jön szerdán - közölte.

Esésre számít Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője is. Ennek okaként a szakember szintén a rossz nemzetközi hangulatot emelte ki. Nem látszik olyan fordulat, ami a kedvezőtlen folyamatokat megváltoztatná, minden jel a csökkenésre mutat - fogalmazott.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,78 pontos, 1,97 százalékos csökkenéssel, 17 884,19 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt. A Mol 270 forinttal, 1,67 százalékkal 15 850 forintra csökkent, 427,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 134 forinttal, 3,10 százalékkal 4190 forintra esett, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,32 százalékkal 310 forintra gyengült, forgalma 171,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 64 forinttal, 1,76 százalékkal 3576 forintra csökkent, a részvények forgalma 683,2 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 189,0 millió forintos forgalom mellett 470 forinttal, 2,21 százalékkal 20 815 forintra csökkent.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com