BÉT - Emelkedést várnak a szakértők

Emelkedést várnak kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

BÉT

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: kisebb emelkedés lesz kedden a budapesti tőzsdén, az OTP-részvények árfolyamára a bankadó csökkentéséről szóló hétfői miniszterelnöki bejelentés lesz pozitív hatással, a bankpapír fókuszban marad. A többi vezető részvény árfolyamában nem számít jelentős mozgásra, a nemzetközi hangulat kedvező - mondta.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szerint folytatódhat a hétfői kedvező hangulat a tőzsdén, kezd erőre kapni a BÉT a nyugat-európai és az amerikai korrekció ellenére. Az előttünk álló év a jó hírekről fog szólni, ennek első jele lehet a hétfői, a bankadó csökkentéséről szóló bejelentés - tette hozzá. Az erősödés akár hosszabb távon is kitarthat. A bejelentésnek az OTP-részvények árfolyamára nagyjából 200-240 forintos hatása volt, ezt a piac hétfőn már beárazta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,56 pontos, 1,88 százalékos emelkedéssel, 17 665,69 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 15,8 milliárd forint volt. A Mol ára nem változott 11 730 forintot ért, 469,2 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 4,85 százalékkal, 4110 forintra erősödött, de napközben az árfolyam minimuma 3763 forint, maximuma 4175 forint volt. A papírok forgalma 14,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,10 százalékkal, 368 forintra nőtt, forgalma 237,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,92 százalékkal, 3860 forintra emelkedett, a részvények forgalma 886,6 millió forintot ért el.

(forrás:MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com