BÉT - Enyhe csökkenéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe csökkenésre számít kedden nyitáskor a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.BÉTMóró Tamás az MTI-nek elmondta: nagy impulzusok nem várhatók, továbbra is a görög kérdés mozgatja a piacokat, érdemi elmozdulás nem lesz. Véleménye szerint kevéssel a hétfői záró értéke alatt, vagy annak a közelében nyithat a börze, és a negatív hangulat miatt nem számít nagy emelkedésre a nap folyamán. Megjegyezte, hogy a vezető részvények közül a Magyar Telekom emelkedhet, a többi papírnál nem vár nagy változást.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 66,54 pontos, 0,30 százalékos csökkenéssel, 22 312,20 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt. A Mol ára 15 forinttal, 0,10 százalékkal, 14 700 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,88 százalékkal, 5650 forintra esett, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 5 forinttal, 1,20 százalékkal, 421 forintra erősödött, forgalma 234,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 28 forinttal, 0,61 százalékkal, 4572 forintra gyengült, forgalmuk 780,6 millió forintot ért el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com