BÉT - Elemzők: az OTP húzta a magyar piacot - FRISSÍTETT (új:áruszekció)

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 148,45 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 19 445,53 ponton zárt hétfőn.


A részvénypiac forgalma 7,69 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével drágultak a pénteki záráshoz képest.
A tőzsdenapot alacsony forgalom melletti - az OTP részvényeit kivéve -, lanyha kereskedés jellemezte pénteken az MTI által megkérdezett elemzők szerint.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője kiemelte, hogy a 7,69 milliárd forintos forgalomból 6 milliárd forintot az OTP-papírok forgalma adott.
Hozzátette: a magyar bankpapír forgalma azért lendülhetett fel, mert a befektetők úgy látják a válság a végéhez közeledik. Így a bankpapírok - köztük az OTP is - újra jelentős nyereséget termelhetnek, hiszen várhatóan számottevően csökken majd a céltartalék-képzési kényszer. Ez a várakozás emelheti az OTP árfolyamát forint gyengülése ellenére is.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szerint "az OTP száguldására" jelenleg nincs konkrét magyarázat, de úgy tűnik a befektetők bíznak a magyar bankpapírban, amit a mostani csaknem 2 százalékos erősödés is jelez. Az üzletkötő úgy vélte: a piac most azonban leginkább olyan hírre vár, mint például a kamatdöntés, amely megmozdíthatja az árfolyamokat.
A Mol 70 forinttal, 0,38 százalékkal 18 670 forintra erősödött, 727,8 millió forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 90 forinttal, 1,96 százalékkal 4680 forintra nőtt, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,50 százalékkal 402 forintra emelkedett, forgalma 568,4 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 150 forinttal, 0,40 százalékkal 37 250 forintra csökkent, a részvények forgalma 116,7 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 66,02 millió forintos forgalom mellett 105 forinttal, 0,57 százalékkal 18 575 forintra erősödött.
A BUMIX 1027,07 ponton zárt hétfőn, ez 10,73 pontos, 1,06 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában hétfőn csak a takarmányárpa és a nagy olajtartalmú repce ára változott, egy-egy határidőre.
A takarmányárpa márciusi jegyzése 3000 forinttal, 68 000 forintra drágult. A  májusi elszámoló ár változatlanul 68 000 forint maradt.
A nagy olajtartalmú repce jegyzése márciusra 1400 forinttal, 141 900 forintra nőtt, augusztusra pedig 125 000 forint maradt.
A malmi búza jegyzése márciusi lejáratra továbbra is 71 000 forint, a májusi ár pedig 73 000 forint. Az augusztusi 57 000, míg szeptemberi ár 58 000 forint maradt.
A takarmánybúza ára márciusra 68 600, májusra 69 600, augusztusra 56 000, szeptemberre 56 300 forint maradt.
A takarmánykukorica határidős ára márciusra 65 300, májusra 66 700, júliusra 68 500, novemberre 52 100, decemberre pedig 53 000 forint, változatlanul.
A nagy olajtartalmú napraforgómag ára márciusra 139 000, októberre pedig 130 000 forint maradt.

MTI hír

Hozzászólások

BUX: 21 126,96 pont, -0,43 százalék záráskor

BUX: 21 126,96 pont, -0,43 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,27 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 21 126,96 ponton zárt kedden. MTI...

"Norbi" UPDATE részvény első napja nem lett sikeres

Szakértők szerint igen magas áron ajánlották értékesítésre az Update részvényeket. Az ár 990 forint volt. A Budapesti Értéktőzsde döntése alapján ma kezdődik a kereskedés a Norbi Update Lowcarb Nyrt....

BUX: 18 471,05 pont, -0,38 százalék a nyitáskor

BUX: 18 471,05 pont, -0,38 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,20 pontos csökkenéssel, 18 471,05 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,38 százalékkal gyengült. forrás:MTI...

BUX: 18 695,19 pont, -0,83 százalék záráskor

BUX: 18 695,19 pont, -0,83 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,73 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 18 695,19 ponton zárt kedden. forrás:MTI...

BUX: 17 373,54 pont, stagnálás a nyitáskor

BUX: 17 373,54 pont, stagnálás a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17 373,54 ponton nyitott kedden, a hétfői záró értékéhez képest nem változott. forrás:MTI...

BUX: 17 538,29 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 17 538,29 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,37 pontos csökkenéssel, 17 538,29 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. forrás:MTI...

BUX: 17 132,39 pont, +0,10 százalék a nyitáskor

BUX: 17 132,39 pont, +0,10 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,23 pontos emelkedéssel, 17 132,39 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,10 százalékkal erősödött. forrás.mti...

BUX: 18 223,33 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 18 223,33 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 18 223,33 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött. forás:MTI...

BUX: 18 855,43 pont, +0,30 százalék a nyitáskor

BUX: 18 855,43 pont, +0,30 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,70 pontos emelkedéssel, 18 855,43 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,30 százalékkal erősödött. forrás:MTI...

BUX: 19 357,70 pont, -0,32 százalék a nyitáskor

BUX: 19 357,70 pont, -0,32 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,46 pontos csökkenéssel, 19 357,70 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,32 százalékkal gyengült. forrás:MTI...

http://ujhazak.com