BÉT - Emelkedést várnak az elemzők

A kedvezőbb nemzetközi hangulat miatt emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI által megkérdezett elemzők.

bet_02105

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: két nemzetközi hatás miatt is "óvatos" emelkedés a nap folyamán a magyar részvénypiacon. A brit parlament elutasító döntése után csökkent a széleskörű katonai szerepvállalás lehetősége Szíriában, esik az olajár, amit kedvezően fogadtak a befektetők. Pozitív hangulatot generál a részvénypiacokon az is, hogy sikerült stabilizálni a fejlődő piaci devizákat.

Szintén a pozitív nemzetközi légkört emelte ki Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője. A szakértő úgy látja: pluszos lehet a nyitás a magyar tőzsdén, és a délelőtti órákban is a pozitív tartományban mozoghat a BUX, a nap második felében pedig az érkező hírek mozgathatják az árfolyamokat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,93 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel, 18 046,71 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 3,4 milliárd forint volt. A Mol ára 245 forinttal, 1,50 százalékkal 16 050 forintra csökkent, 643,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 29 forinttal, 0,68 százalékkal 4221 forintra esett, forgalmuk 1,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,64 százalékkal 309 forintra gyengült, forgalma 129,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,14 százalékkal 3620 forintra erősödött, a részvények forgalma 742,1 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 102,8 millió forintos forgalom mellett 140 forinttal, 0,66 százalékkal 21 150 forintra csökkent.

MTI

Hozzászólások

BUX: 21 126,96 pont, -0,43 százalék záráskor

BUX: 21 126,96 pont, -0,43 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,27 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 21 126,96 ponton zárt kedden. MTI...

"Norbi" UPDATE részvény első napja nem lett sikeres

Szakértők szerint igen magas áron ajánlották értékesítésre az Update részvényeket. Az ár 990 forint volt. A Budapesti Értéktőzsde döntése alapján ma kezdődik a kereskedés a Norbi Update Lowcarb Nyrt....

BUX: 18 471,05 pont, -0,38 százalék a nyitáskor

BUX: 18 471,05 pont, -0,38 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,20 pontos csökkenéssel, 18 471,05 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,38 százalékkal gyengült. forrás:MTI...

BUX: 18 695,19 pont, -0,83 százalék záráskor

BUX: 18 695,19 pont, -0,83 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,73 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 18 695,19 ponton zárt kedden. forrás:MTI...

BUX: 17 373,54 pont, stagnálás a nyitáskor

BUX: 17 373,54 pont, stagnálás a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17 373,54 ponton nyitott kedden, a hétfői záró értékéhez képest nem változott. forrás:MTI...

BUX: 17 538,29 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 17 538,29 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,37 pontos csökkenéssel, 17 538,29 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. forrás:MTI...

BUX: 17 132,39 pont, +0,10 százalék a nyitáskor

BUX: 17 132,39 pont, +0,10 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,23 pontos emelkedéssel, 17 132,39 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,10 százalékkal erősödött. forrás.mti...

BUX: 18 223,33 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 18 223,33 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 18 223,33 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött. forás:MTI...

BUX: 18 855,43 pont, +0,30 százalék a nyitáskor

BUX: 18 855,43 pont, +0,30 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,70 pontos emelkedéssel, 18 855,43 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,30 százalékkal erősödött. forrás:MTI...

BUX: 19 357,70 pont, -0,32 százalék a nyitáskor

BUX: 19 357,70 pont, -0,32 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,46 pontos csökkenéssel, 19 357,70 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,32 százalékkal gyengült. forrás:MTI...

http://ujhazak.com