BÉT - Nulla körüli, enyhén pozitív irányt várnak az elemzők

Nulla körüli vagy enyhén pozitív mozgást várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI által megkérdezett elemzők.

bet_0210

Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a nemzetközi tőzsdék várhatóan felfelé tudnak mozdulni, bár csak kisebb mértékben. Kedden amerikai, angol és euróövezeti inflációs adatokat is közölnek, nap közben ezek befolyásolhatják majd a kereskedéseket - mondta.

A nemzetközi hatások miatt a magyar tőzsde is pozitív irányba mozoghat, bár lassan akár egy korrekció is elképzelhető lehet - közölte az elemző, emlékeztetve a múlt csütörtöki hazai kereskedésre, amikor pozitív nemzetközi hangulat mellett esett a BUX.

Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája úgy látja: talán már "visszapattantak" annyit a nagyobb indexek a május-júniusi esésből, hogy egyik irányba se legyen nagyobb mozgás. A szakértő nulla körüli nyitást vár egész Európában és itthon is, valamint nyári uborkaszezonra, minimális mozgásra és alacsony forgalmakra számít.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 184,90 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 19 716,70 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt. A Mol 235 forinttal, 1,41 százalékkal 16 960 forintra erősödött, 476,3 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 41 forinttal, 0,81 százalékkal 5086 forintra nőtt, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,53 százalékkal 332 forintra emelkedett, forgalma 293,1 millió forint volt. A Richter árfolyama 28 forinttal, 0,76 százalékkal 3714 forintra nőtt, forgalma 1,3 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 43,6 millió forintos forgalom mellett 85 forinttal, 0,39 százalékkal 21 800 forintra csökkent.

MTI

Hozzászólások

BUX: 21 126,96 pont, -0,43 százalék záráskor

BUX: 21 126,96 pont, -0,43 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,27 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 21 126,96 ponton zárt kedden. MTI...

"Norbi" UPDATE részvény első napja nem lett sikeres

Szakértők szerint igen magas áron ajánlották értékesítésre az Update részvényeket. Az ár 990 forint volt. A Budapesti Értéktőzsde döntése alapján ma kezdődik a kereskedés a Norbi Update Lowcarb Nyrt....

BUX: 18 471,05 pont, -0,38 százalék a nyitáskor

BUX: 18 471,05 pont, -0,38 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,20 pontos csökkenéssel, 18 471,05 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,38 százalékkal gyengült. forrás:MTI...

BUX: 18 695,19 pont, -0,83 százalék záráskor

BUX: 18 695,19 pont, -0,83 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,73 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 18 695,19 ponton zárt kedden. forrás:MTI...

BUX: 17 373,54 pont, stagnálás a nyitáskor

BUX: 17 373,54 pont, stagnálás a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17 373,54 ponton nyitott kedden, a hétfői záró értékéhez képest nem változott. forrás:MTI...

BUX: 17 538,29 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 17 538,29 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,37 pontos csökkenéssel, 17 538,29 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. forrás:MTI...

BUX: 17 132,39 pont, +0,10 százalék a nyitáskor

BUX: 17 132,39 pont, +0,10 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,23 pontos emelkedéssel, 17 132,39 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,10 százalékkal erősödött. forrás.mti...

BUX: 18 223,33 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 18 223,33 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 18 223,33 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött. forás:MTI...

BUX: 18 855,43 pont, +0,30 százalék a nyitáskor

BUX: 18 855,43 pont, +0,30 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,70 pontos emelkedéssel, 18 855,43 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,30 százalékkal erősödött. forrás:MTI...

BUX: 19 357,70 pont, -0,32 százalék a nyitáskor

BUX: 19 357,70 pont, -0,32 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,46 pontos csökkenéssel, 19 357,70 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,32 százalékkal gyengült. forrás:MTI...

http://ujhazak.com