BÉT - Szakértő: felülteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 505,73 pontos, 2,76 százalékos emelkedéssel, 18 798,70 ponton zárt csütörtökön.

bét51

A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője az MTI-nek kiemelte: felülteljesítette a tengerentúli, illetve az európai piacokat a hazai. A nemzetközi hangulat bizonytalan, a magyar tőzsde emelkedése viszont egyértelmű. A forgalom a hét elején még nagyon alacsony volt, de csütörtökre erősödött.

A Magyar Telekom csütörtökön közzétett második negyedéves gyorsjelentése kedvező volt, így érthető a részvények árfolyamának emelkedése, a Mol, az OTP és a Richter kapcsán viszont nem érkeztek új, piacmozgató hírek, mégis egyértelműen erősödtek a papírok - mondta a szakértő.

Sőre Balázs szerint az emelkedés elvileg utalhat külföldi érdeklődőkre, ami felhajthatja az árakat, de erről nincsenek konkrét hírek. Másrészt ennek valamennyire ellentmond az, hogy a forgalom az emelkedés ellenére még mindig nem túl magas - fogalmazott.

A Mol 470 forinttal, 2,91 százalékkal 16 600 forintra erősödött, 975,2 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 2,50 százalékkal 4510 forintra nőtt, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,93 százalékkal 325 forintra emelkedett, forgalma 603,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 154 forinttal, 4,32 százalékkal 3719 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 3,7 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 48,4 millió forintos forgalom mellett 355 forinttal, 1,72 százalékkal 20 950 forintra erősödött.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1017,36 ponton zárt csütörtökön, ez 11,50 pontos, 1,14 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában a takarmánykukorica és a napraforgómag ára változott néhány határidőre csütörtökön.

A takarmánykukorica szeptemberre 50 forinttal lett olcsóbb, így 49 900 forintba kerül tonnánként. Novemberre viszont 120 forinttal 45 700, decemberre pedig 500 forinttal 45 500 forintra drágult a termény. Jövő márciusra maradt 46 000 forint.

A nagy olajtartalmú napraforgómag elszámolóára októberre 2000 forinttal 89 000 forintra, novemberre pedig 1000 forinttal 90 000 forintra csökkent.

A malmi búza szeptemberre változatlanul 45 750, decemberre 50 000 forint.

A takarmánybúza elszámolóára szeptemberre továbbra is 43 500, decemberre pedig 48 000 forint.

A takarmányárpa szeptemberre maradt 47 200, decemberre 49 900 forint.

A nagy olajtartalmú repce elszámolóára sem változott, szeptemberre 94 000, jövő márciusra pedig 102 000 forintba kerül a termény.

MTI

Hozzászólások

BUX: 21 126,96 pont, -0,43 százalék záráskor

BUX: 21 126,96 pont, -0,43 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,27 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 21 126,96 ponton zárt kedden. MTI...

"Norbi" UPDATE részvény első napja nem lett sikeres

Szakértők szerint igen magas áron ajánlották értékesítésre az Update részvényeket. Az ár 990 forint volt. A Budapesti Értéktőzsde döntése alapján ma kezdődik a kereskedés a Norbi Update Lowcarb Nyrt....

BUX: 18 471,05 pont, -0,38 százalék a nyitáskor

BUX: 18 471,05 pont, -0,38 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,20 pontos csökkenéssel, 18 471,05 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,38 százalékkal gyengült. forrás:MTI...

BUX: 18 695,19 pont, -0,83 százalék záráskor

BUX: 18 695,19 pont, -0,83 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,73 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 18 695,19 ponton zárt kedden. forrás:MTI...

BUX: 17 373,54 pont, stagnálás a nyitáskor

BUX: 17 373,54 pont, stagnálás a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17 373,54 ponton nyitott kedden, a hétfői záró értékéhez képest nem változott. forrás:MTI...

BUX: 17 538,29 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 17 538,29 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,37 pontos csökkenéssel, 17 538,29 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. forrás:MTI...

BUX: 17 132,39 pont, +0,10 százalék a nyitáskor

BUX: 17 132,39 pont, +0,10 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,23 pontos emelkedéssel, 17 132,39 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,10 százalékkal erősödött. forrás.mti...

BUX: 18 223,33 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 18 223,33 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 18 223,33 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött. forás:MTI...

BUX: 18 855,43 pont, +0,30 százalék a nyitáskor

BUX: 18 855,43 pont, +0,30 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,70 pontos emelkedéssel, 18 855,43 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,30 százalékkal erősödött. forrás:MTI...

BUX: 19 357,70 pont, -0,32 százalék a nyitáskor

BUX: 19 357,70 pont, -0,32 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,46 pontos csökkenéssel, 19 357,70 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,32 százalékkal gyengült. forrás:MTI...

http://ujhazak.com